Lakat: A titkok őrzője
2014. 02. 08.
Sebezhetetlen - Bolondok viadala...
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Elmarad a megváltás, csak azok lesznek boldogok,

Kiknek a keserűségét saját válladon hordozod.

 

Megint eltelt ide s tova majdnem 1 teljes hónap a legutóbbi a bejegyzésem óta. Egészen egyszerűen nincs időm ma már ugyanolyan rendszerességgel írnom, mint korábban. Illetve, ha időm még lenne is, erőm nem nagyon van hozzá. Az én bejegyzéseim, nem 2 – 3 mondat, amivel summázom az életemben bekövetkezett eseményeket. Az én írásaim, nem ritkán 2500 – 3000 szóból állnak és nem ritkán akár 3 órán keresztül is írok 1 – 1 bejegyzést. Szóval, igyekszem a bejegyzések ritkaságát, értékkel kompenzálni. Sikerül-e vagy sem?! Azt majd eldöntitek Ti, akik kíváncsiak vagytok rám…

 

Réges rég ki kellett volna nőnük,

De az idő is képtelen elvenni tőlük.

 

Akit érdekli a most következő történet előzménye, az klikkeljen ide ! Az elmúlt 1 hónap vitathatatlanul legmeghatározóbb élménye a legutóbbi munkahelyem elhasználása volt. Akik rendszeresen olvasnak, tudják, hogy megfordultam már néhány nagyon érdekes munkahelyen. A mostani azonban azt hiszem, egy teljesen új kategória megteremtője: A legkomolytalanabb munkahely kategóriájáé. Több mint, 6 éve dolgozom a kommunikációban, de én még ilyesmit soha, sehol nem láttam. Valami adminisztrációs tévedésnek köszönhetően bekeveredtem egy közvélemény kutató céghez. Dolgoztam már közvélemény kutatóként, de azért ennél sokkal magasabb színvonalon. Már az elején voltak egyértelmű jelek, hogy vagy én nem leszek hosszú karrier tulajdonosa ennél a cégnél vagy, hogy Ők nem fogják ezt ilyen formában sokáig húzni. Alig kellett hozzá 33 nap s már be is következett az utóbbi. Na, de ne menjünk ennyire a dolgok elébe. A gyanúm ott kezdett ébredezni, mikor a reggeli nyitás késett. Na, nem azt a szokásos mértékű 10 – 15 percet, netán fél órát. Itt a késés fogalmát a minimum 1 órás késés merítette ki, már az első héten is. A dolog nem javult az idő múlásával: Romlott. Most nem az, hogy nem szívesen ácsorgok órákon keresztül egy mocskos és takarítatlan folyosón – mert de, ha megfizetik – de itt még csak meg se fizették. Szóval, az első héten 1 órákat késett az, aki állítólag a főnöki posztot töltötte be, a második héten másfél órát, míg az utolsó héten már 2 órát. Mivel a kollégák közül abszolút senki nem merte megkérdezni az ominózus személyt, hogy mégis, miért késik órákat, mikor Neki éppen, hogy hamarabb kellene érkezni, mint nekünk, így én vállaltam magamra a feladatot. A válasz egyszerű volt, nem lehetett félreérteni: "Áh, ember! Ne is kérdezd: Egész este ittunk!" – mondta gyakorlatilag vihogva, a már legalább 17 éves kölyök. Mert egy 80 fős "közvélemény kutató intézet"-et néhány épp, hogy szobatiszta suttyó kölyök irányított. Olyanok, akiknek a legértelmesebb magukról feltöltött képük a Facebook-on is csak az általános iskolás tablóképük volt – azaz egy – mert az összes többin sörrel, meg annak különböző permutációival pózolgatnak valami már emlegetett egész estés ivászaton. Ha ilyen a kezdet, milyen lehet a folytatás? – kérdezgettem magamban…magamat. (Egyébként, azért kérdezgetem magam, mert az egyedüli, akinek elfogadom a válaszait, az én magam vagyok.) Szóval, nem fűztem nagy reményeket ehhez a céghez. Már az első napom után is olyan naplóbejegyzést tudtam volna írni ezekről, hogy a fülök kettéállt volna. Akik esetleg nem tudnák, hogy működik a közvélemény kutatás, azoknak gyorstalpaló 2 mondatban: Vannak az úgynevezett "szakértők" akik a megrendelő utasításait figyelembe véve 40 – 50 vagy akár 60 – 70 kérdéses kérdőívet "dolgoznak" ki, amit nekünk kell lekérdezni. Telefonon vagy személyesen. Ha nincs olyan jó dumád, mint Jim Carrey-nek és nem nézel úgy ki, mint Charlize Theron, akkor javaslom, hogy ne a személyes kérdező akarj lenni! A kérdőívre válaszol, akit megszólítanak vagy felhívnak így jön létre egy statisztika egyetlen pici adata. A cég vezetőinek dilettánssága már itt kiderült, ugyanis az értelmetlenül, logikátlanul kidolgozott és összeállított kérdőíveket nem merték kijavíttatni a megrendelőkkel. Hiába mondtuk nekik, hogy ez így nem jó, nem értelmes, nem logikus, abszolút nem érdekelte őket. Nem azért mert értettek hozzá. Azért pont, mert nem értettek hozzá. Egy kicsit sem. Egyszerűen nem merték ezt megmondani a megrendelőnek, nehogy a megrendelő ezen megsértődjön és Isten tudja, nehogy másnak adja a következő megrendelést. Nevetséges komolyan. Aztán egyik nap pici baleset történt, mert az egyik agyon Istenített megrendelő tőlem kérdezte meg, hogy mi a véleményem a kérdőívről. Mivel, engem lusta voltak kiképezni, hogy mit is kell hazudnom ebben az esetben, így nem nagyon cenzúrázgattam a gondolataimat és mondtam az igazat. Az idősödő úriember gyakran törölgette a homlokáról az izzadtságot. Főleg, mikor 20 perce ült mellettem s akkor még csak a 4. kérdésnél jártunk az 53-ból. Nem csak rosszul voltak megfogalmazva a kérdések, de a kérdőív tematikája is olyan rosszul volt összerakva, mintha nem is lett volna. A selejtes kérdőíveket a szentként tisztelt megrendelők úgy ontották, mint Jackie Chan a pofonokat. A mellettem ülő idősebb úriember közben több ízben is utalt rá, hogy a mi késés fetisizta főnökségünk az állításaim tökéletes ellenkezőjét adták be nekik. Hazudtak magyarul. Viszont az én állításaim ott azonnal is bizonyítást nyertek hiszen, olvastam fel a kérdést, aztán elmondtam neki a rá érkező értetlenkedő válaszadói reakciók jogosságát. Nem tudott mit tenni szegény, csak bólogatni. Bólogatni és szörnyülködni. A legszebb az egészben, hogy a 80 fős irodára volt vagy 30 úgynevezett "főnök". S itt az idézőjel tényleg létfontosságú. Ugyanis a Backstreet Boys – így neveztük a kollégákkal egymás közt a bandájukat – átlagéletkoruk legalább 17 éves volt. Sütött róluk, hogy még csak képen se láttak olyan irodát, amit most Ők irányítanak, de imádtak főnökök, lenni. Úgy ontották magukból az egymásnak tökéletesen ellentmondó hülyébbnél hülyébb utasításokat, hogy egyszerűen, ha akartuk sem tudtuk volna őket komolyan venni. Aztán elindultak a lopások. Ez volt az egyik legkedvesebb fejezet a cégnél töltött időszakomban. Mármint, a vezetőség ehhez való hozzáállása. A cég ugyanis egy másik hasonló témában tevékenykedő céggel bérel közös emeletet egy XIII. kerületi irodaházban. Egy emeletet bérelnek, így a konyha is egy. Mindkét cég alkalmazottai ugyanazt a konyhát használja. Szóval, egyik nap rendkívüli gyűlést hívtak össze…tudjátok, amolyan válságstábot. Mindenki ott tolongott abban az egy közepes méretű teremben, meg a folyosókon, hisz oda nem mindenki fért be, mikor is előrukkolt a banda a témával: Fasírt! Mi van?! Ez valamilyen vicc?! Milyen fasírt?! Értetlenül bámultunk csak egymásra, mikor is szép lassan kifejtette a főnökség, hogy miről van szó. A már említett másik cég hűtőjéből ugyanis eltűnt egy fasírt. S mintha valami Agatha Christie regénybe csöppentünk volna, elhangzott a jól ismert "A bűnös köztünk van!" szállóige. Az egész annyira szürreális volt, hogy leírhatatlan! Valamelyik lúzer megette a másik cég valamelyik dolgozójának a fasírtját, ezért most igenis álljon le a termelés, hogy kinyomozhassuk, ki volt a huncut kis falánk?! Igen! Pontosan! Félve kérdeztem meg, hogy nem kéne előbb a másik cégnek egyértelműen bebizonyítania, hogy tényleg valaki tőlünk tette s nem az övéi közül volt valaki, de ezt a kérdésemet a főnök azonnal kinevette. Mire nem tehettem más, elsütöttem a "Senki ne mozduljon! Fasírt van nálam és nem félek használni!" poénomat…majd még hozzátettem, hogy most mindenki kinyitja a száját és szép sorban beleszagol a főnökség és jajj annak, aki fasírt ízű fogkrémet használ! Na, ezen már mindenki röhögött. A fasírtos rém utána még hetekig kísértett minket. Többen nem mertek fasírtot hozni ebédre, míg mások nem voltak hajlandóak még csak fával kezdődő mondatokat sem mondani, nehogy rájuk terelődjön a gyanú. Én továbbra is poénkodtam ezzel a telefonba szegény lakosság körében, aminek hatalmas sikere lett a munkahelyi chat oldalán. A probléma megismétlődése ellen a "főnökség" különböző ígéreteket hazudozott, hogy majd kamerák lesznek felszerelve, meg, hogy majd szúrópróbaszerű táskaátvizsgálást fognak foganatosítani. Én ilyenkor tanácsoltam, hogy ezt terjesszék ki széklet és hányás ellenőrzésre is, nehogy a bűnös így próbáljon megszabadulni a terhelő bűnjelektől! S ezen le fogtok hidalni, de rendesen elgondolkoztak rajta komolyan! Idióták…nem csak ahhoz a munkához nem értenek, amit irányítaniuk kéne, de még csak humorérzékük sincs. Néhány nappal később új kérdőívet kaptunk és a munka elkezdése előtti eligazításon azt mondták, hogy ha valaki hibát tapasztal benne, az írja fel. Nos, én örültem ennek az utasításnak. Azt gondoltam, hogy lehet beleolvastak valami könyvbe, vagy valaki olyannal ittak előző este, aki már látott igazi közvélemény kutatót, mert ez azért tényleg egy jó ötlet volt. Neki is estem tehát. 6 perc múlva a komplett vezérkar felettem gubbasztott, hogy miért nem dolgozok, miért firkálok. Nem nagyon értettem. Az hagyján, hogy az Ő dolgukat ránk kenték, de ne is végezzük el. Nagyon hamar zavarba jöttem, mikor idéztem nekik az alig 10 perce általuk kiadott utasítást. A főnöki fölény a másodpercek töredéke alatt változott zavart hebegésbe. Hagytam a francba és dolgoztam tovább. Természetesen attól fogva már sem olyan kedvvel és szorgalommal, mint eddig. Nem telt el újabb hét, mikor ismét feltűnt a fasírtos rém és újabb áldozatot szedett egy borsófőzelék képében. Most azonban az egyik kolléganőm volt az megkárosított. Ekkor felhívtam a főnökség figyelmét ismét arra, hogy mint látható, mi sem vagyunk kivételek, lehet, hogy a bűnös mégis a másik cégnél vagy, netán csak nem nálunk, nem náluk hanem, egy külsős?! Nem. Az kizárt. Ugye tudjátok miért?! Hát mert "A bűnös köztünk van!". Egy olyan irodaházról beszélünk egyébként ahol valószínűleg a legolcsóbb irodát bérelni. Egy normális biztonsági őrségre se telik nekik, nem, hogy kamera rendszerre. Láttál már olyan irodaházat, ahol nincsenek kamerák?! Eddig én se… Ez pedig olyan. Ezért volt röhejes, mikor a főnökség kamerarendszer beszerelésével fenyegetőzött. Kamerarendszer egy fasírt miatt?! Kamerarendszer (ami több százezer forintos beruházás), mikor még egy tisztességes routter-re sem telik a cégnek, hogy ne legyenek óránkénti leállások az irodába?! A főnökség tényleg szakbarbárokból állt, de ennyit én még egyetlen munkahelyen sem nevettem. Alig éltük túl a kolléganőm borsófőzelékes merényletét, ismét újabb bűncselekmény történt. Igazi, húz – vér bűncselekmény! Az egyik főnöknek meglovasították a laptopját! De, ha Ő egy főnök volt, aki tisztességesen dolgozott – rajta – akkor, hogy tudták ellopni?! Lehet, hogy nem dolgozott rajta?! Lehet, hogy egyáltalán nem dolgozott?! Nagy valószínűleg. Ekkor azonban a főnökség már nem játszott, hanem egész egyszerűen úgy döntöttek, hogy senki nem mehet haza addig, míg elő nem kerül a laptop, amit utoljára délelőtt 11 órakor látott a gazdája – valószínűleg akkor kapcsolta be álmosan szegényt. Az óra azonban már 19 órát mutatott. A főnökök pedig szentül hitte azt, hogy a tolvaj szintén köztünk van aki – és ezt figyeld – ellopta a laptopot valamikor 11:00 és 19:00 között (haza vitte, megette borsófőzelékkel, vagy csak egyáltalán elrejtette a bugyijában) majd, mint aki jól végezte dolgát, visszaült dolgozni! Ott támasztotta az egyik főnök az ajtót a hátával, hogy nehogy ki tudjon menni valaki rajta keresztül. Gyerekes dolognak tartottam ezt, épp ezért neki szegeztem a kérdéseimet – harmadjára: S, ha a bűnös nem köztünk van?! Ha itt dolgoznál, lopnál laptopot?! Ha itt dolgoznál és laptopot lopnál, nem vitted volna már haza régen?! Ha itt dolgoznál, laptopot lopnál, visszaülnél utána a bugyidban a laptoppal, azt kockáztatva, hogy most lebukhatsz?! Mivel, ezekre a kérdésekre mindre kategorikus igeneket kaptam, elnevettem magam és egész egyszerűen kijöttem az eltorlaszolt ajtón. A biztonság kedvéért még megmutattam a táskám tartalmát a hevesen ellenkező főnöknek és lent a biztonsági őrnek, majd röhögve haza indultam. Azt hitted, már vége?! Tévedtél! Újabb 1 hét múlva a komplett főnökséget ellopták! Persze sajnos, csak képletesen: Felmondtak. Na, itt lett elegem nekem is ebből az egészből és úgy döntöttem, hogy a következő hétfőn, már máshol fogok dolgozni. S akik ismernek, tudják, ilyenkor általában ez is szokott történni. Így is lett…


Képzeld csak el milyen, ha arra kelsz,

Hogy a világ kifordul minden inverz…

 

A nagyobb változás helyett, épp a főnökség tragikus felmondása előtt egy nappal jártam fodrásznál. Ültem a fodrász székben s eléggé el voltam merülve a gondolataimban. Közben folyamatosan fecsegett a fodrász kiscsaj, de egyáltalán nem figyeltem rá. Azért szeretek erre a helyre járni hajat vágatni, egyébként mert, tele van formás formáscsajokkal és gyakorlatilag bármelyiket leplezetlenül lehet stírölni a tükörből. Eleinte voltak fiúk is, de Krizsán mostanra kigyomlálta őket. Én valahogy mindig olyat fogok ki, aki rengeteget dumál. Kérdéseket csak az elején tesz fel, a válaszai megkapása után viszont gyakorlatilag, mint valami automata nyomja a sok zagyvaságot. Szóval, ülök, dolgozik a fejemen én meg a világ nagy dolgain gondolkozom egyikük seggét bámulva. Majd egy pillanatra feleszmélek, magamhoz térek és ijedten vettem észre, hogy egy halom ősz haj közepére ültetett Miss Dumagép. Na, szép – mondom magamba – lusta volt felsöpörni mielőtt ide ültetett valami tata sörényének a közepébe. Majd kis nyisszantás és mit látok: Az én fejemről hullik az ősz haj! Semmihez sem hasonlítható döbbenet fut végig rajtam. Közben átszűrődik a saját katarzisomon a fodrász csaj gagyogása "…az én fickóm is nagyon őszül…már szinte teljesen ősz…de mindenhol tényleg…még ott lent is…mondtam is neki, hogy ha így folytatja…" Egy jó ideje – kb. az első öngyilkossági kísérletem 12 éves korom óta – mondogatják nekem néha, hogy "jé, neked milyen sok őszhajszálad van" de a franc se hitte volna, hogy ezt rendesen komolyan is gondolják. Most, hogy egyre kisebb lett a hajam az őszségem is egyre látványosabbá kezdett válni. Úgy a közepén már teljesen meggondoltam az egészet és legszívesebben visszacsináltattam volna az egészet. Persze, tudom én, hogy ez az élet természetes része, de engem azért ez borzasztóan megijeszt. 34 éves vagyok, még nem állok készen az elmúlásra. Olyan röhejes vagyok, hogy évtizedeken keresztül hazardíroztam az időmet hülyeségekre és kísértettem a halált a különböző öngyilkossági kísérleteimmel, most meg itt nyavalygok, hogy Istenem, hamarosan meghalok! Nincs igazság…

 

Miért csak az tudja, az élet milyen klassz,

Kinek a tanácsára tesó, nem sokat adsz?!

 

Néhány hete érdekes személyt ismertem meg az egyik legjobb barátom Facebook üzenő falán. A megismerés sajnos más csak képletes értelmű, az úriember ugyanis már nem él sajnos. George Carlin 2008. június 22.-én halt meg. Grammy díjas komikus volt, humorista, szerző, író, filozófus, színész. Kicsit olyan volt, mintha Ő lett volna Amerika Fábry-ja. A különbség "csupán" annyi, hogy Ő már akkor az egyik legnagyobb, legelismertebb és leghitelesebb… ööö… "prédikátor" ( ? ) volt, amikor Fábry még csak egy icipici ismeretlen dramaturg volt és csak álmodozott az ismert show man szerepről. Mondjuk az igaz, hogy nagy valószínűleg már akkor sem volt humora, ahogy mostanra se lett. (Mert már meg ne haragudjon senki, de pinás vicceket mesélni, nem vall valami nagy humorérzékről. ) Szóval, van fent a Youtube-on néhány előadása George Carlin-nak. Megnéztem egy – kettőt és teljesen új szemszögből kezdtem látni a világot. Eddigi is volt egy sajátos véleményem bizonyos dolgokról, de nem nagyon erőltettem, mert valahogy sosem értem el vele semmit. S most itt van egy ember, aki az én fejemben olvas és azokat a dolgokat mondja, ki, amiket én is gondolok. Csak nyilván Ő sokkal szórakoztatóbb módon, mint amire én képes lennék… George Carlin humora azt hiszem senkiéhez sem hasonlítható. Olykor szarkasztikus, olykor durva, s az is megesik, hogy cenzúrázatlanul fejezi ki magát, de legalább logikus, pontos és egyértelmű. Nem finomkodik. Szóval, ha eleged van a szemhéjadra vetített lebutított filmből, garantáltan visszatalálsz majd önmagadhoz, ha megnézel 1 – 2 előadását. Még mielőtt bárki azt hinné, hogy valami elvakult szekta vezetőjéről van szó, előre szólok, hogy nem. Sőt! George Carlin nem azt mondja, hogy higgy…hanem azt, hogy élj! Élj úgy, ahogyan illene: Logikusan gondolkozva! Akkor is, ha tradíciók és a hagyományok ennek ellentmondanak! Légy önmagad végre: Merj különbözni!


 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés