Sebezhetetlen - Éhség... / PRAE.HU BLOG

"A bölcsesség művészete abban rejlik, hogy tudd, mit kell figyelmen kívül hagyni!"
/Jordan Belfort - A Wall Street farkasa/

A hétvégén – amolyan névnapi ajándékként – volt szerencsém megtekinteni a legújabb Martin Scorsese alkotást. A Wall Street farkasa egy olyan film, ami legalább akkora hatást tett rám, mint annak idején A boldogság nyomában. Akik ismernek valamennyire és esetleg követik az írnoki munkásságomat, azok már biztosan kitalálták miért történhetett ez így. A Wall Street farkasa igaz történet. Talán igazabb, mint "A boldogság nyomában" című Chris Gardner történet. A film megtekintése után napokig az élmény hatása alatt voltam. (Csütörtökön láttam, mégis most vasárnapra csendesedtek le bennem a gondolataim annyira, hogy írni tudjak róla.) Természetesen nem fogom elmesélni a történetet, akit érdekel – s bízik esetleg az ízlésembe – az nyugodtan nézze meg. Azon kevés filmek egyike egyébként, amik tényleg érnek egy mozijegyet. A több mint, 3 órás alkotásban nem nagyon sikerült unalmas részeket rendezni a mesternek. Úgy vezeti a néző figyelmét, hogy az egyáltalán nem hat görcsösnek vagy hatásvadásznak. A különböző Internetes oldalakon "életrajzi dráma" a műfaji besorolása. Pedig, szerintem nem. Szerintem ez egy új műfaj. Ez a film egy burleszk komikum drámai fejezetekkel. Akik úgy döntenek, hogy megnézik, azt javaslom, hogy ne kiskorúakkal tegyék, mert a filmben átlag 7 percenként vagy meztelen nők vannak, vagy nyíltan ábrázolt szexuális aktusok, vagy meztelennőkkel ábrázolt nyílt szexuális aktusok. Ha pedig esetleg egyik sem, akkor 1 percen belül minimum négyszer hangzik el az F-el kezdődő és SZ-re végződő Férfi nemi szerv szlengje. Az egész film olyan, mint valami szürreális utazás egy nem is létező világba. Aztán, ahogy halad a történet, szép lassan lehull minden klisé a szemed előtt játszó karakterekről és valós, hús – vér emberré válik mindegyik. Akik gyarlók, napi problémákkal küzdenek és betekintést engednek a csillogás mögé, hogy megérthesd, hogy a pénz tulajdonképpen milyen embereket is boldogít s ami, a legfontosabb, hogy meddig! A film főszerepét Leonardo DiCaprio játssza. Zseniálisan! Nagyon szurkolok Neki, hogy az eddigi 5 Oscar jelölése után, most már kapja meg végre a szobrot, mert megérdemli. Pedig, hogy utáltam szegényt, Istenem! Mikor megnéztem a Titanic-ot, egy tenyérbe mászó kölyköt láttam, aki tökéletesen azonosult a szegény grafikus fiú karakterével. Lassan 40 éves fejjel most már tudom, hogy Leonardo DiCaprio valójában egy színész és nem egy szegény grafikus. Az én szegénységi bizonyítványom tehát, hogy nem fogtam fel, hogy azért ennyire jó, mert engem ennyire irritál. S komolyan azt hittem róla évekig, hogy egy csóró grafikus, még akkor is, ha felfogtam már 94’-ben is, hogy ez csak egy film, nem igazi hajó, nem igazi halálok. Leonardo jó színész. Zseniális színész! Aki nem hiszi, nézze meg az "Egy kosaras naplója" című filmben! Bocs, hogy ennyit ömlengek, de megszálltak az érzések miközben felidéztem magamban a Csütörtökön látott film képsorait. Kicsit olyan ez a film, mintha Martin Scorsese kifejezetten nekem rendezte volna – amolyan ébresztőként. Akik látták már többen is mondták, hogy szinte rólam szól. Szinte…

"A zsenialitás legkisebb formája is jár némi őrültséggel!"
/Leonardo DiCaprio/

Nem kell álmodozni, a film nem rólam szól. A film a túlélésről szól – csak kicsit magasabb szinteken, mint amin én létezem. A hasonlóság csupán annak az illúziója, hogy a főhős legjellemzőbb tulajdonságai – talán – az én személyiségem alapköveit is képezik. Egy mérhetetlenül gazdag (anyagilag gazdag) ember életrajza pereg előttünk a vásznon. Egy olyan emberé, aki nem irigy, mert egy mozijegy áráért bárkinek megmutatja, hogy lehet valaki akkora vagyon birtokosa, hogy már szó szerint nem tudja mire elkölteni. A módszer működik. Honnan tudom? Kipróbáltam. Na, nem most hanem, még a 90’-es évek közepén. Fura ez, mert a valóságban is – hisz ugye ez egy igaz történet – akkoriban zajlottak ezek a dolgok. A titok egyszerű! Annyira, hogy tulajdonképpen nem is titok. El kell adni az eladhatatlant! De nem azért eladhatatlan mert annyira silány minőségű, nem. Azért eladhatatlan, mert nincs! Nem létezik. Egy fiktív termék. A mai napig is cégek ezrei élnek ebből csak Magyarországon is. Az utóbbi 5 munkahelyem, ezek közül került ki. Emberek fognak össze, emberek becsapására. Ez nekem, annak idején borzasztóan tetszett! Nemcsak mert egy velejéig romlott imposztor voltam hanem, mert olyan ez kicsit, mintha lenne egy saját országod, amit irányíthatsz. Birtokában vagy néhány bizalmas információnak, amit bárhogyan felhasználhatsz a saját hasznod érdekében. Az irányítás mátrixa pedig olyan, mint egy mindent átvivő csodafegyver. Ha meg tanulsz bánni vele, pénzhez jutsz. Sok pénzhez, kevés idő alatt. Ilyen elven működik a nyerőautomata és a pornó. Azt az illúziót hintik a szemed elé, hogy kis befektetéssel sok pénzhez juthatsz. Nagyon sokhoz! Annyira sokhoz, amennyiért egy magadfajtának évekig kellene dolgozni. De itt a nagy lehetőség! Esélyt kínálok Neked egy jobb létre! Dobj, be egy 100-ast a nyerőgépbe s az majd kiad érte egy komplett fizetést! Hát, nem megéri a hülyének is?! Vagy, gyere és hagyd, hogy a kamerák előtt 5 – 6 vadidegen pasi szexuálisan használjon és kapsz érte egy csomó pénzt! Felkerül az Internetre, de kit érdekel?! Ma már, kinek nincs ilyen videója és különben se lesz elérhető abból az országból, ahol Te meg a rokonaid élnek! S az esetek 90%-ában ez beválik. Nem csak azért mert az ember kicsinyes és mohó is egyben, hanem mert még lusta is emellé. Nem biztos, hogy épp tisztességes munkát végezni lusta, inkább csak logikusan gondolkozni. Mert miért gondolkozna, ha mások megteszik helyette, nem?! Épp ezért gondolkozás nélkül bedobál a nyerőgépbe teljes fizetéseket, vagy fajtalankodik kamerák előtt anélkül, hogy eszébe jutna, hogy ami miatt ezt teszi, tulajdonképpen nem is létezik. Illúzió. Egy retinára vetített színes kép. Persze, amikor a film véget ér, már bánják. Ott állnak 0 forinttal a hónap elején és egy örök szégyenfolttal a saját életén. Visszacsinálnák ők, de nem teszik. Miért nem?! Mert kicsinyesek, mohók és lusták. Viszont cserébe személyes sértésnek veszik, ha valaki szembesíti őket a tetteik következményeivel. Tudjátok, milyen ez?! Ez olyan, mint a "se veled, se nélküled" szlogen a párkapcsolatokban. Rengeteg olyan nővel és férfivel találkoztam már, akik olyan partner mellett vesztegeltek, aki megcsalta, megalázta, megverte őket. Mégis mellette voltak. Ilyenkor mindig megkérdeztem őket, hogy miért…hogy mi tartja őket még mindig egy ilyen ember mellett. A többség ilyenkor azt válaszolta, hogy mert szereti az ominózus partnert. Nem igaz. A megszokás. A megszokás tartja mellette. Az, hogy nem gondol bele, hogy egy másik partner talán jobban értékelné. De nem, mert akkor megint normálisan kéne viselkednem, megint ismerkednem kéne egy idegen emberrel és egyáltalán, ezt már ismerem, ezt már megszoktam. Összeszoktak. Ezért történhet, hogy egy Nő éveken, évtizedeken át olyan partnerre van, aki akár napi rendszerességgel bántalmazza, megveri. Az ember mindenhez hozzá tud szokni. A legrosszabb dolgokhoz is. Ekkor szoktam azt mondani, hogy "Nem szenvedsz még eléggé ahhoz, hogy lépni tudj!" – na, ez ki is szokta verni sokaknál a biztosítékot. A Wall Street farkasa egy olyan ember életét mutatja be, aki épp olyan, mint Te vagy én. A különbség csupán annyi, hogy Ő a károkat nagyban okozza. Ebből van sok pénze. Nagyon sok. Amikor belecsöppentem ebbe az egész kommunikációs világba, nem sok idő telt el mire megtanultam, hogy a Sales (eladás) az egy külön műfaj. A marketing része nagyon könnyű. Csupán megfelelő módon ki kell tudnod fejezned magad. Viszont a Sales már egy sokkal összetettebb dolog. Ott már nem csak hangzatos kifejezésekkel kell körülbástyáznod magad! Ott már irányítanod is kell az ügyfél figyelmét, manipulálni a hozzá beérkező impulzusokat és egyáltalán úgy beállítani az egész üzletet, hogy tulajdonképpen Te ezen az egészen nem is keresel semmit, itt Ő az igazi nyertes. Te azért vagy, hogy Őt bazira gazdaggá tedd és, ha kell, akkor a beledet is kihajtod, hogy ez bekövetkezzen. Majdnem 7 éve élek a kommunikációból és tudom, hogy az a dolog, ami túl szép, hogy igaz legyen, általában nem is igaz. Minél inkább győzködnek, minél inkább a befektetéseddel akarnak kezdeni valamit idegen, mindig nagyon elegáns emberek, ott tulajdonképpen nem történik más, mint lopás. Ellopják a pénzedet. Az esetek zömében pedig Te ebben még aktívan közre is működsz. Ma már ennek olyan kifinomult módszerei léteznek, hogy még csak találkoznod sem kell azzal, aki félrevezet. Dolgoztam anno egy cégnél, ami magát a "Tisztaszoba program" –nak neveztette. Elég hangzatos, nem?! Kicsit olyan, mintha valami laboratórium egyik kutatási missziója lenne. Tulajdonképpen egy fiktív – nem létező – klubnak a klubkártyáját próbálták értékesíteni. Csak képzeld el a szituációt, hogy felhív – rejtett számról – egy vadidegen hang és egy általad még sosem látott, sosem hallott klubról hadovál és kínálgatja klubkártyáját. Ami most – belépési akció keretein belül – csak 49.900 Ft. Hát, nem hajtanád el a francba?! Valószínűleg de…ha nem én lennék a vonal másik végén. A teljesen kamu cég, kamu klubjának, kamu klubkártyájából 9 nap alatt 71-et adtam el. Mit kaptak a klubtagsággal?! Semmit gyakorlatilag. Egy plasztikkártyát, amit tulajdonképpen sehol nem fogadtak el – hiszen nem is létezett, tehát nem is tudott róla senki. S most jöjjön egy kis matek. A plasztik kártya legyártása, olyan 100 forint volt darabonként – amit a főnökség gyártott tehát, az kb. 0 – azaz nulla – forint. A postaköltség, amivel kiküldte a cég az is volt legalább 270 forint elsőbbségivel. Na, jó: Legyen, mondjuk 400 forint. 49.900 – 400 =49.500. Ebből levonjuk az operátor fejpénzét ami, 1000 forint s marad 48.500. Ebből levonjuk a havi telefonszámlát, ami a legszélsőségesebb esetben is maximum 8000 forint. A végösszeg: 40.500 forint. Ennyi volt a haszon. A tiszta haszon. Adót, járulékokat s egyáltalán bármit, amit illene, az ilyen cégek nem fizetnek. Ha valaki gyorsan akar nagyon meggazdagodni – s nem zseni vagy multi talentum – arra törekszik, hogy a lehető legmagasabb haszonkulccsal dolgozzon. Ez pedig egyetlen módon produkálható: Illegálisan.

"A munkádat végzed, és a munkád végez veled!"
/Lakat – A titkok őrzője/

S, hogy miért nem vagyok akkor már én is kő gazdag milliomos?! Voltam már. Mondjuk nem kő gazdag, de gazdag voltam. Éltem anyagi problémák nélkül – ha ezt tekintjük gazdagságnak. De, akkor mi történt, igaz?! Gondolkoztam. Hihetetlen, mi?! Az történt, hogy megelőztem azt, amire a Wall Street farkasa végződik. Tudjátok, mikor már az ember egyre kevesebbet mer tükörbe nézni, az egyértelmű jelzés arra, hogy rossz irányban halad. Voltak időszakaim, amikor ha belenéztem volna, összetört volna. S bár tényleg nagyon jól kerestem és gyakorlatilag minden este a Fridays-ben vacsoráztam különböző nagymellű nőkkel, de rájöttem, hogy mindezt elveszíthetem. S ha az életem ezen szegmense kikerülne az eszköztáramból, nem maradna semmim a rajtam lévő ruhákon kívül. Semmihez nem értettem az emberek félrevezetésén kívül. Abban viszont a legjobb voltam. Eleinte, csak azért mert rászorultam. Később pedig pusztán a szakmai kihívás miatt. A mai napig azt csinálom, ha bekerülök egy új munkahelyre. Gyorsan megdöntöm a cég termelési rekordjait és egyszerűen elveszítem az érdeklődésemet a munka iránt. Egy nagyon fura példa jutott eszembe most. Van egy buta Rob Schneider vígjáték, a Kegyenc fegyenc – ahol a főhős egy csaló ingatlanügynököt alakít. Egyszer lebukik, és bíróság elé állítják. Mivel a saját ügyvédje nem korrupt és nem hajlandó megvesztegetni a bírót, így keres magának egy hozzá hasonlóan korrupt ügyvédet, aki már megteszi. Aztán az egyik jelenetben hatalmas igazságot közöl Lou Popper a főhőssel: Aki túl sok embert, kopaszt meg, az börtönbe kerül! (Klikk: ide!) Szóval, egész végig a fejem felett lebegett annak tudata, hogy nem helyes az, amit teszek, hogy nem tisztességes dologból élek. Súlyos morális válságba kerültem önmagammal. Persze jó volt, hogy kerestem több százezret számomra egyáltalán nem megterhelő módon. Jó volt, hogy nem voltak anyagi gondjaim és, hogy annak látszatát kelthettem, hogy az értelmiségi felső tízezer köreibe tartozom. Aztán haza értem a kis albérletembe s amint levettem az öltönyt, csak egy hazudozó lúzernek éreztem magam. Sokszor éjszakákon át nem aludtam. Gondolkoztam vagy forgolódtam. Azon járt az agyam közbe, hogyan lehetne ezt a munkát a lehető legkisebb kár okozásával végezni. Sehogy nem lehetett. Sőt! Minél nagyobb kárt okoztam, annál több pénzem lett belőle. A gyomrom kifordult már saját tükörképemtől. Emberek százait csaptam be, napi 8 órában a tetteim súlyának teljes tudatában. Nem lennék valami jó Keresztapa szerintem… A főnökeim látták rajtam, hogy valami nincs rendben velem a vége felé már. Próbáltak motiválni. Olyanokkal, hogy ezek csak betűk és számok, nem pedig valós személyek. Ezek csak pénztárcák. Nekem pedig Isten adta tehetségem van kinyitni őket. S minél több alkalommal jutott eszembe ez, annál vacakabbul éreztem magam. A tudatom meghasadt s létrejött egy másik személyiség. Aki mindenedet elveszi mosolyogva úgy, hogy a végén még Te hiszed magad győztesnek. Sokáig azzal győzködtem magam, hogy tulajdonképpen minden ember ilyen. Minden ember hazudik és félrevezet valakit. Ez igaz, csak nem mindenki károsít meg kisnyugdíjasokat 50 ezrekkel egy nem is létező szolgáltatás miatt. A mai napig azzal kezelik ezt a fajta morális kételyeiket az alkalmazottaknak, hogy Ők tulajdonképpen nem csapnak be senkit, nem vezetnek félre senkit. Az ügyfél dönthet, hogy aláírja-e a nyilatkozatot vagy nem. Ő döntheti el. Tudjátok, mint a Bibliában, a szabad akarat. Ez azonban – ahogy a Bibliában is – nem igaz. Hazugság. Mert, ha olyan körülményeket teremtenek, hogy egész egyszerűen az a helyes számodra – látszólag – amit aláíratni próbálnak, akkor már sem Te döntöttél. Akkor beleprovokáltak a döntésbe. Ez egyébként a Sales alaptörvénye: Igény és Kereslet. El kell érned, hogy az ügyfél számára az legyen a helyes és üzleti szempontból logikus döntés, ami Neked jó! Van egy bevett kiválasztási metódus a Sales állásinterjúkon, amit a mai napig is előszeretettel sütnek el. Benne van a Wall Street farkasában is, meg – bizarr módon – még az Állítsátok meg Terézanyut -ban is. Velem szemben is, gyakran próbálkoztak ezzel. A következőképpen néz ki: Ülsz az asztalnál s neked meg kéne győznöd az épp Téged interjúztató HR-est, hogy Te igenis jó Sales-es vagy. Az interjúztató ekkor felkap valami tárgyat, ami épp a keze ügyében akad az asztalon és arra kér, hogy próbáld ezt eladni neki. Velem eddig golyóstollakkal próbálkoztak. A kezembe nyomták s azt mondták: Próbálja ezt eladni nekem! Ekkor én ugyanazt szoktam válaszolni. Elveszem a tollat, majd megkérdezem: Tudna adni egy autogramot nekem?! A profibbak ekkor elmosolyodnak és felvesznek. Ahogy mondtam: Igény és Kereslet!

"Amit birtokolsz, az birtokba vesz!"
/Tyler Durden/

Végső soron arra kellett rájönnöm, hogy gyorsan sokat keresni mindössze két módszerrel lehet. Az első, ha nyersz a lottón. A másik, ha lopsz. Azt kell megértenünk, hogy a gyors meggazdagodás csupán egy illúzió. Olyan gyakran és olyan sok ember válik a részévé ennek, mint amennyire az öttalálatos a lottón. Persze, az emberek látják, hogy milyen buta kis hülyeségekkel lehet bárki milliomos (Gangnam style és társaik…) és azt gondolják: "Jaa, hát ilyet ki nem tud?! Ilyet még én is tudok!" A probléma azonban nem azzal van, hogy ez valami különleges dolog amit, ne tudna bárki. Sokkal inkább az időzítéssel. A statisztikák szerint a Földön élő 10 milliárd ember közül, minden 7. zseni. Csak nem tud róla. A művészet tehát, sokkal inkább annak a területnek a megtalálása, amiben a legjobb tud lenni az ember. Ez az igazi teljesítmény. Így tehát, ahelyett, hogy a nyerőgéptől várnánk a megváltást, vagy egyáltalán annak csodáját, hogy minden átmenet nélkül vadidegen emberek milliókat adnának nekünk örökbe. Inkább azzal kéne, foglalkozzunk, hogy megtaláljuk azt a területet, amiben mi lehetünk a legjobbak. S vannak emberek, akik abban a legjobbak, hogy elcsalják a pénzed…

Felhasználóknak