Lakat: A titkok őrzője
2014. 04. 12.
Sebezhetetlen - Egy pohárnyi boldogság...
Megint jó régen nem írtam… Mostanában ez egyre gyakrabban előfordul. Sajnos. Ez a mostani bejegyzésem elég összetett lesz. Sok mindenről fogok írni. Fogalmam sincs milyen hosszú lesz, csak azt tudom, hogy lassan 2 teljes hete írom már a fejemben. Lehet, hogy az egész egy összefüggéstelen zagyvaság lesz, de azért próbálom nagy odafigyeléssel írni…
 
"A politika egyszerű dolog. Aki nyer, annak van igaza!"
/Lakat – A titkok őrzője/

 
Az órára pillantok: 10:42-t mutat. Mostanság több "nagy dolog" is történt a kis országunk életében. Túl vagyunk például Magyarország történelmének talán legfeleslegesebb országgyűlési választásán. Sosem igazán érdekelt a politika és próbáltam is távol tartani maga ettől a valamitől, amit még tisztességesen definiálni sem tudok 34 évesen, de sajnos nem igazán sikerült. Bárhol is voltam, bárhova is mentem, bárhova is érkeztem, mindenhol a választások lebegtek a levegőben. Ha nem valamelyik rohadt nagy óriásplakát formájában, akkor emberek beszélgettek róla, nem egyszer az én véleményem is kikérve. Érdekes változáson mentem keresztül ez által. Észre sem vettem ugyanis, hogy bár folyamatosan azt hangoztattam, hogy engem nem érdekel a politika, mert nem értek hozzá, valahogy mégis sikerült mindig állást foglalnom benne…mert az adott beszélgetőpartnerek beleprovokáltak. Én meg észre sem vettem. Ez lenne hát, a politika: Egymás világnézeteinek bírálása s a sajátunk ráerőltetése?! Mert, ha igen, nem tetszik. Az év elején még javában egy Véleményfigyelő nevű cég szerűségnél dolgoztam. Közvéleményt kutattam. A gyakorlatilag 18 – 20 éves tinik által "irányított" cégnél több politikai tartalmú kérdőívet is sikerült végig kérdeznem a lakosság körében. Nem egyszer 60 – 70 kérdésből álló kérdőívek voltak, amik kőkemény provokatívsággal firtatták a válaszadó politikai nézeteit. Minden tapintat vagy szemérmesség nélkül rákérdezett arra, hogy rasszista vagy-e, hogy milyen a szexuális beállítottságod, de még arra is, hogy egészen pontosan mennyi a fizetésed és mire költöd. Olyan kérdőívek voltak, amiket én magam sosem válaszoltam volna végig. Nem, csak mert legalább 20 percen át tartott mire valaki minden kérdésre válaszolt hanem, azért is, mert ha valaki ezt végig válaszolta annak a személyiségéről, jelleméről, anyagi helyzetéről, politikai meggyőződéséről és faji előítéleteiről teljes képet adott. Egyeseket pusztán a válaszai alapján simán el lehetett volna ítélni 5 – 10 évre. A kérdőív egyértelműen egy szelekciós metódus volt, amiből a hozzá értő emberek azonnal látták, hogy a megkérdezettek közül mennyi a rasszista, a meleg, a homofób, a kommunista, a gazdag, a szegény. Nagyon érdekes volt ilyen emberekkel beszélni. Néhányukkal a mai napig levelezek. (Nem, nem a homofób rasszista kommunistákkal. ) Ilyen politikai "előképzettséggel" a hátam mögött már teljesen mást jelentett számomra a 2014-es országgyűlési választás. Nagyjából pontos képem volt arról, hogy milyen emberek fogják majd megszavazni a következő 4 évre az országunk vezetőit. Pontosan tudtam, hogy nem lesz kormányváltás. Először is, értelmes ember a fent említett kérdőívet egészen egyszerűen nem válaszolgatta végig. Egyrészt mert nem volt ideje egy vadidegen hang kicsit sem tapintatos kérdéseire válaszolgatni 20 – 25 percen keresztül egy telefonba. Másrészt pedig mert az értelmes ember látja, hogy az ország honnan hova halad s tudja, hogy ez az Ő életére nézve jó-e vagy nem. Ennek megfelelően szavaz vagy dönt arról, hogy részt vesz-e a szavazáson. Elárulom egyébként nektek, hogy a kérdőívet általában unatkozó nyugdíjasok vagy született kommunisták töltötték ki. (Esetleg született nyugdíjas kommunisták.) Megmondom őszintén, nem igazán szerettem soha az emberek ily módon történő kategorizálását, hogy kommunisták, zsidók, rasszisták, stb. Szerintem egy országgyűlési választás életében ennek nem szabad érvényesülnie. Az ember szavazata számít s nem az, hogy a szavazat egy meleg MSZP-stől vagy egy rasszista JOBBIK-ostól érkezik-e. (Az már igaz, hogy ezen tulajdonságuk nyilván hatással lesz majd arra, hogy a szavazatot kire – vagy épp ki ellen – adják. De ez már egy másik téma…) Levelezek például az óta is egy középkorú úriemberrel, akit ebben a munkában ismertem meg. Elképesztően éleslátású és intelligens és talán nem fog neheztelni rám, ha megírom róla, hogy sok dolgot tudtam tanulni az életfelfogásából. Emlékszem, hogy anno az fogott meg benne, ahogy szép részletesen kifejtette, hogy mi miatt is nem fog Ő válaszolni az én hülye kérdőívemre. Nem akart lerázni, nem anyázott, nem becsmérelt, simán csak szerette volna, ha megértem, hogy Ő miért nem akar bekerülni ebbe a statisztikába. Mérnök az úriember egyébként és meggyőződése arról, hogy nem csupán a mi országunk küzd a fiatalok külföldre való távozásának "válságával". S erről a témáról fejtette ki a véleményét, ami gyakorlatilag az én véleményem is, csak nem nagyon hangoztattam egészen a vele történő megismerkedésemig, mert a sok barom leugatott. Történetesen az, hogy egyáltalán nem baj az, ha külföldön vállalnak munkát a fiataljaink. Ki ne akarna Amerikában meg "Hálivúdban" élni?! Mindenki. Nem hiszem azt, hogy az emberek azért mennek el Londonba takarítani, mert Magyarországon egészen egyszerűen nem tudnának megélni. Ez nem igaz. Nem igaz, mert emberek milliói meg nem mennek Londonba takarítani és mégis képesek megélni itt maradva is. Akkor, hogy van ez? Sehogy nincs. Ez nem más, csupán csak kalandvágy! Nekem is van pár ismerősöm, akik kimentek külföldre, mert azt hitték, hogy ez automatikusan majd gazdaggá teszi őket. Nem tette. A többségük – úgy a 99%-uk – visszajött. Ha pedig nem jött vissza, akkor meg kint vannak és egy ugyanolyan albérletbe dekkolnak máig is, mint amikor kimentek évek óta. A meggazdagodás és a harmonikus világképek valóra válásának nem záloga tehát az, hogy Te "elmenekülj" a Magyarországi nyomorodból. Magyarországon ugyanis nincs nyomor. Magyarország az egyik legszebb földrajzi területen fekvő ország, gazdag kultúrával és rengeteg tehetséges emberrel. S, ha már a közvélemény kutatásnál jártam az előbb…egy 2013. októberi statisztika szerint 1000 külföldön munkát vállaló magyarból mindössze, minden 87. gondolja úgy, hogy Ő magasabb színvonalon él, mint Magyarországon s minden 401. képes csak elérni azt, amiért tulajdonképpen Ő külföldre költözött. Nem nehéz kiszámolni: 1000-ből 2 ember éri el azt, aminek az illúziója miatt külföldre költözik. Megéri akkor?!  Persze, hogy meg. Hisz minden barom azt hiszi, hogy majd épp Ő lesz a 401., akinek sikerül. Ezért lottózik a sok idióta is, mert azt hiszi, hogy majd Ő lesz az, aki az 1:55 000 000-hoz, akinek nem kell dolgoznia, többet mert, kap majd csak úgy ingyen, 5 szám eltalálásért több életnyi megkeresett vagyont. Nevetséges. De visszatérve a politikához, én nem tudtam, hogy a kampányban nincs úgynevezett etikai protokoll. Japánban például van. Spanyolországban is van. S jéé van ilyen Hollandiában is! Etikai protokoll a választásokon?! Nem érted, igaz?! Egyszerű pedig. Az etikai protokoll egy szabályzat, ami meghatározza, kimondja a pártok számára a kampányukban felhasználható, megengedett kommunikációs elemeket. Az etikai protokollt azért találták ki, hogy a választók érzelmeire ne érkezhessenek direkt impulzusok. Tiltva van benne például minden személyeskedő hangvétel. Magyarul, minden olyat nem tehetnek a politikus, amiből a kampány áll Magyarországon. Ezt leginkább az MSZP szereti. Imádják személyeskedve támadni az ellenzék tagjait. Ők nem azt mondják, hogy szavazz ránk, mert mi ehhez szakmailag bizonyítottan jobban értünk hanem, hogy ne szavazz a Fideszre, mert ott van benne az Orbán Viktor és jájj, hát az is, hogy néz már ki?! Gyakorlatilag az MSZP-nek ennyiből állt a kampánya. Nem tettek mást, mint becsmérelték a jelenleg is hatalmon lévő kormányt. Komolyan azt hitték, hogy ezzel hozzá lehet jutni egy ország irányításához?! Komolyan, szerintük választást lehet nyerni az ellenfelek becsmérlésével?! Ez olyan, mintha az 1989 óta veretlen (!!!) Polgár Judit azzal nyerne sakk világbajnokságot, hogy Kaszparov nyakkendőjét cikizi. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy vannak emberek, akik ennyire buták és még rendesen pártot is irányítanak, és még tényleg azt hiszik, hogy országokat fognak irányítani. A kampány plakátjaik is kifejezetten csúnyák és visszataszítóak lettek. Le volt fényképezve néhány arc – amelyek közül egyedül a pártelnöknek jutott némi jó szándékú Photo shop – de gyakorlatilag a nagy büdös semmi volt mögöttük. Tényleg! Nézzétek meg: Nagy fehérség! Egy választási kampányban, ez mekkora súlyos taktikai hiba már! "Szavazzatok ránk, mert a Fidesz a gonosz, de mi…mi vagyunk a megoldás mindenre! Nézz csak ránk, semmi nem maradt mögöttünk, azért ilyen fehér!" Nos, igen…mert minden elpusztult.  Ahova lépnek, fű nem terem.. Volt egyébként szórakoztatóbb szegmense is ennek a választásnak. Néztem például a JOBBIK plakátjait. Ők a másik véglet egyébként. Ők azok, akik azt hiszik, hogy a választási győzelemhez elég pusztán némi rasszizmus és fajgyűlölet. Komolyan senki nem mondta el nekik, hogy – szerencsére – nincs annyi rasszista az országban, ami elég lehetne egy választás megnyerésére?! Amatőrök… Mondjuk, ők nem nagyon finomkodtak. A plakátjukon ott a szerintük 3 legfontosabb dolog, ami az ország számára nélkülözhetetlen: Gazdag JOBBIKOS politikusokat – Saját takarítónőt mindnek – Legalizált cigányüldözést! Azaz: "Megélhetést! Rendet! Elszámoltatást!" A héttérben nekik is egyetlen semleges szín, a szürke. Ezzel valószínűleg azzal utalnak, hogy ha hatalomra kerülünk, vége a szürke hétköznapoknak – ha roma vagy. Fent alig látható kalocsai motívum, véletlenül sem kiszínezve. Nyilván a tudtukon kívül, de ugyanaz a csapat készítette a plakátjaikat, mint az MSZP-nek. Néztem a Fidesz plakátjait is, de arról nem nagyon tudok se jót, se rosszat írni. Teljesen tökéletesek. Jól kitalált, egyszerű, letisztult, de mégsem olyan sivár, mint az MSZP-jé, és nem került rájuk akkora ökörség, mint a JOBBIK-osokéra. Tudjátok, melyik plakát tetszik a legjobban az összes párt közül?! Ennek a Schmuck Andor gyereknek a plakátja! Elképesztően nagy telitalálat! Nem ígérget hülyeségeket, nem becsmérli az ellenfeleit, egyszerűen csak megfogalmazza az ember alapvető szükségleteit: "Békét! Biztonságot!" Zseniális! Semmi elszámoltatás, meg Orbán a sötét oldal, vagy ehhez hasonló hülyeségek! Ezzel a két szóval, a maga puritán egyszerűségével nagyon be tud találni az emberi lelkekbe. A plakátjuk is nagyon emészthető. Semmi giccs, csak a párt saját kis Bernáthegyi kölyke, mögötte pedig amolyan szolid útmutatóként, hogy hova kell tenni azt az X-et, amivel őket támogatják. Fantasztikus! Miért nem tudtak ilyen egyszerűen jó dolgokat összehozni azok a pártok is, akik sokkal ismertebbek, mint ennek az embernek a kis pártocskája?! Bolondok… A legszimpatikusabb egyébként Andor barátunk egyik nyilatkozata volt. Azt mondta, hogy Ő nem azt kéri, hogy szavazzanak rájuk. Ő csak azt kéri, hogy az emberek menjenek el szavazni és ne bántsák azokat az embertársaikat, akik nem arra szavaznak, mint amire ők. Emberek, ez akkora telitalálat, hogy szó szerint meghatódtam rajta! Ilyesmit azt hiszem politikus Churchill óta nem mondott! Komolyan mondom, nem hittem, hogy létezhet ilyen ember is a politikusok között! Egy ember, aki gondolkozik és érez és számára nem a rohadt szavazatok a legfontosabbak hanem, hogy a választópolgárok ne egymást gyilkolják valamelyik párt miatt. Egy politikus aki, tiszteli a választópolgárt?! Pedig, de! Létezik. Nem mellesleg, az egyedüli volt, aki nem fikázz más pártokat nyilvánosan, ahogyan teszi ezt a JOBBIK, az MSZP, az LMP, meg a MUNKÁSPÁRT. Volt még egy nagyon jó és példaértékű húzása. A számukra is kibocsájtott kampány pénzt ugye Ő gyakorlatilag élelemre költötte és szétosztotta az ország nagyvárosainak a terein a rászorulóknak. S mikor elfogyott a pénz, azt mondta: "Nálunk, a kampány abból állt, hogy minden egyes nap kijöttünk ide és ételt osztottunk a rászorulóknak. Mindegy, hogy megnyerjük-e ezt a választást, mert mi már ezzel nyertünk. Számunkra ez a győzelem!" Ilyenkor mindig elképedek, hogy mennyi mindent kell még tanulnom…
 
 
"Mindegy, hogyan érünk el egy pozíciót, ha méltóak vagyunk rá!"
/Martin Scorsese/

 
Életem másik legfontosabb szeglete, hogy – megint – új munkám van. Tegnap utána néztem amúgy…amióta blogot írok 2002 – óta (tehát 14 éve) összesen 39 új munkahelyről szóló bejegyzésem volt…a 14 év alatt íródott 1.344 bejegyzésem. (Az adatokért köszönet a Freelove.hu és a Naplom.com oldalaknak.) Akik ismernek, tudják, hogy elég nagy filmfogyasztó vagyok. A filmek közül is, leginkább az igaz történetek szoktak megfogni. Egyrészt mert igaz történetek, tehát valós alapokon nyugvó történek, ami még inkább katartikussá teszi a végkifejletet, másrészt mert azt figyeltem meg, hogy valahogy mindig jobban sikerülnek, minta pusztán szórakoztatásra szánt hatásvadász kitalációk megrendezése. Az egyik legnagyobb kedvencem az ilyen igaz történetek közül Chris Gardner drámája. A filmet az a Gabriella Muccino rendezte, aki a Will Smits másik katartikus drámáját a "Hét élet"-et is jegyzi. A boldogság nyomában című alkotás Chris Garner életét mutatja be. Egy afro Amerikai apáét, aki egyetlen rossz döntés miatt, elveszti a feleségét, a munkáját, a lakását és hirtelen az utcára kerül az alig 7 éves gyerekével. A filmben a gyermekét Will Smits igazi kisfia, Jaden játszotta. A valóságban a helyzet sokkal drámaibb volt, mert Chris Gardner mikor az utcára került, a gyermeke még csak 3 éves volt. Ezt később másképp jelenítették meg a filmben a történeti száll egyszerűsítése érdekében, hogy a néző jobban tudjon azonosulni az apa kríziseivel. Na, jó befejezem, mert erről a filmről simán tudnék annyit írni, mint amekkora majd ez az egész bejegyzés lesz. A film igen nagy hatást tett rám, s tesz is minden egyes újranézésre. Én is éltem utcán, hajléktalanszállón. Sosem hittem volna, hogy ezt valaha lemerem majd írni valahova egyébként. A lényeg, hogy tökéletesen azonosulni tudtam a Will Smits által megformált karakterrel. Chris Gardnert egyébként egy Dean Witter nevű brókercég menti meg végül. Nem kis viszontagság után bekerül az állásinterjún és a próbaidő lejárata után Őt választják. Ez menti meg az életét, a fia életét s a közös jövőjüket. S, hogy jön ide most az új munka téma körébe?! Néhány hete magam is ennél a cégnél dolgozom. Nem, nem kérdezitek meg, hogy jutottam be hozzájuk, de szerencsére nem úgy, mint Chris Gardner. A lényeg, hogy már az állásinterjú sem volt átlagos. Az állásinterjú gyakorlatilag "A boldogság nyomában" egyik jelenete volt. De egy az egyben! Komolyan mondom, a 7. – 8. percben már arra is gondoltam, hogy ez valami Kész Átverés felvétel, mert kerestem a szememmel a rejtett kamerákat. Hát, nem volt átverés. Gyakorlatilag pontosan ugyanolyan metódus alapján választottak ki, mint a film főszereplőjét. A munka is ugyanaz. Ugyanolyan kemény. Az állásinterjú kicsit olyan hatású volt, mint egy bírósági kihallgatás. Álltam egy gyönyörű tárgyalóban és előttem egy bazira hosszú gyönyörű kristályasztal mögött 6 öltönyös figura szorongatott a kezében egy csomó papírt. Az önéletrajzomat, meg úgy kb. mindent, amit a nevem beírására kidob a google. Azt hiszem soha nem féltem annyira még, mint akkor ott. Az eddigi állásinterjús tapasztalataimmal ellentétben, nem kérték, hogy meséljek magamról. A komplett életem ott volt a kezükben kinyomtatva, hülyeség is lett volna ilyet kérniük. Meséltek viszont ők. Meséltek a cégük életéről, az elvárásaikról az alkalmazottaikkal szemben s meséltek végül arról, hogy miért épp én állok ott most előttük. Miért épp engem választottak. Érdekes volt, mert gyakorlatilag én nem jelentkeztem hozzájuk. Ők kerestek meg. Az egyik régi munkahelyemen kerestek valakit s ott ajánlottak engem. Meglepő volt. Mindent tudtak rólam…  A kihallgatás köntösébe öltöztetett állásinterjú legalább 40 percig tartott. A szigorú feszengés a végére kötetlen beszélgetéssé szelídült. Bár, azt még a mai napig is emlegetik, hogy az első voltam a cég életében, akit állásinterjúra hívtak nagy kegyesen s én ennek ellenére mertem fél órát késni. Igen, késtem fél órát, mert nem nagyon találtam őket az adott címen…aztán kiderült, hogy nem az adott irodaház melletti kis irodasorban van az irodájuk hanem, maga az irodaház az övék. Úgy értem, az egész. Nem bérlik, építették maguknak. A főváros saját Word Trade Centere. A állásinterjú meglehetősen jól sikerült, de hátra volt még a legnagyobb falat, a cég tulajdonosa. A cég tulajdonosa – ahogy a filmben is – minden felvett alkalmazottal szeret megismerkedni. Pedig igazán megtehetné, hogy mindezt ne tegye a 10.000 alkalmazott közül, de Ő megteszi. Mondták a kollégák, hogy ezen mindenki átesik, tényleg még a legkisebb kis takarítónő is. Ez nekem nagyon tetszett! Végre egy főnök, akit nem zabált fel a multi-nacionalitás, aki emberi tudott maradni. Ilyesmi gondolatok röpködtek az agyamban, mikor is elérkezett az idő, most tud velünk foglalkozni a főnök, most megyünk be hozzá. Király! Indulhatunk. El is indultunk. Az állásinterjút végző 6 öltönyös Smits ügynök közül kettő kísért. Igazán akkor ijedtem meg iszonyatosan, mikor láttam, ahogy a hatalmas magabiztosságuk szilánkosra törik a főnök ajtaja előtt. A bekopogás előtt és zavartan habogó szerelmes kamasz fiúkká váltak akik, egymás feszültségét próbálták oldani olyan gyermeteg szóviccekkel, hogy: Ismered a varjús viccet?! Nem? Kár… Haha! Eléggé, hogy is mondják…beparáztam…ezt végignézve. Alig 20 másodpercnyi egymás biztatása után csak bemertek kopogni. Bent, hatalmas nyitott előtér. Azt hiszem a Dallasban láttam csak ilyesmit Jockey irodája előtt, ahova Sly mindig vagy bekapcsolt valami megzsarolandó olajvállalkozót vagy nem. Áthaladva az elő-irodán hatalmas fehér ajtó. Egyikünk nyúlt volna a kilincsért, de akkora már nyílt is ki szinte magától. Az ajtóban 40 év körüli, markánsan jóképű Férfi állt. Elegáns ing, hozzá színben harmonizáló nyakkendő. Szívélyes kézfogás, bemutatkozás, leülés. Az első 7 perc gyakorlatilag abból állt, hogy a testőreim, a két Smits ügynök rólam meséltek neki. Úgy is kezdték, hogy Ő az, akiről meséltünk és azért épp rá esett a választásunk, mert… S itt kezdődött egy 7 – 8 perces beszélgetés, ami bár rólam szólt, de részt mégsem vettem benne. Gyakorlatilag rólam beszélgettek, hogy szerintük miért vagyok jó választás. Ezt azoknak mondom, akiket még nem nagyon dicsértek soha nyilvánosan, hogy ez kb. egyfajta verbális orgazmushoz hasonlít. Nem, nem túlzás. Miután én is szót kaptam próbáltam értelmes válaszokat adni a felém intézett szakmai kérdésekre. Többé – kevésbé sikerülhetett, mert az 1 órás kis megbeszélés után belépőkártyával a nyakamban léptem ki az irodából. Azóta ott dolgozom. Teljesen más, minta az eddigi összes munkám. Napi 6 – 8 órában rohangálok én is Smith ügynöknek öltözve. Kaptam egy nem is akármekkora saját munkateret, ahol a saját szabályaim érvényesülnek és minden a munkatempómra van személyre szabva. A legérdekesebb talán, hogy a területen, amit betöltök, egyfajta szakértőként kezelnek. Gyakran hallani olyanokat, hogy "ez a Te szakterületed" vagy, hogy "ehhez Te értesz, ebben Te vagy a legjobb". Ez borzasztóan motiváló tud lenni. Az eddigi összes munkámban ilyenről szó sem lehetett. A főnökön kívül, mindenki segghülyének volt nézve. Még csak feltételezni sem volt szabad, hogy a főnök téved valamiben, netán valamihez nem ért. Itt pedig épp az ellenkezője valósul meg. Az adott munkaterületre az adott téma szakértőjét alkalmazzák. S mivel ez így van, hagyják dolgozni. Nem okoskodnak, nem követelőznek, nem parancsolgatnak. A munka sikere a harmonikusra hangolt közös munkán alapszik. Tudjátok, mint a görög harcosoknál a phalanx (ejtsd: falanksz) ahogy a 300 című filmben is látható. Itt az a fontos, hogy a saját szakterületeden, mindenki békén hagy. Tudod, mi a cél. A feladatod az, hogy a lehető leggyorsabban elérhessük a kitűzött célt. Minden nap végén van egy kisebb meeting, ahol mindenki beszámol az adott napja tartalmáról. Ez is nagyon tetszik. Ha problémákba ütközöl, nem kigúnyolnak és alkalmatlannak bélyegeznek meg hanem, mint amolyan közös értekezleten együtt találnak megoldást. Magyarországon egyeduralkodók. Munkamorál és anyagi bevétel kapcsán is. A másik ilyen nagyon érdekes újdonság, a víz. Azt már az állásinterjúnál is tapasztaltam, hogy kezembe nyomtak egy jó nagy pohár hideg vizet. Nem értettem. Azóta aztán kiderült, hogy miért van gyakorlatilag 4 méterenként a folyosókon víz automaták és, hogy miért mindenki vízzel a kezében lófrál. Nem, nem amatőr önkéntes tűzoltó vizsgára készülnek. Ez a cég egyik alap filozófiája. Igyál! Mindig, ha épp nem beszélsz! Ha pedig beszélsz, azért akkor is, olyan 8 – 9 mondatonként! Igyál, mert az emberek többsége nem iszik eleget, ki van száradva. Óránként legalább 1 liter folyadékot kéne bevinni. Ha nincs elég víz a szervezetedben, akkor fáradékonyabbá válsz. A fáradt ember pontatlanul végzi a munkáját, elcsigázott, aluszékony. A megoldás tehát: Inni! S ez annyira komoly dolog, hogy még a főnök is ott azon a megbeszélésen is kortyolgatta a kis buborékmentes ásványvizét. Ez is nagyon tetszett! Mindig, ha egy új cégnél járok, az első szempontjaim között szerepel a cég infrastruktúrájának felmérése. Gyakran előfordul, hogy egy cég úgy állítja be magát, hogy nálunk milliókat kereshetsz havonta, mert annyira menők vagyunk, mint ide Nagykáta. De mikor bemegyek a mosdójukba, akkor ott vagy kéztörlő nincs, vagy takarítva. A konyhájukban hegyekbe áll a mosatlan, már ha egyáltalán van tisztességes tányér, aminek esélye lehet mosatlanná válni. Szóval, ezekre mindig nagyon figyelek. Ennél a cégnél szinte sokkolt, amivel találkoztam. A mosdójuk egyenként akkora, mint a fél Hősök tere. Külön van Férfi, Női, Mozgássérült férfi és Mozgássérült női mosdó. Bent szinte méterenként kéztörlők a falon és hatalmas életnagyságú tükrök. Szinte steril tisztaság. Több tekercs WC papír minden toilett-nél. A kézmosónál 4 féle színű és illatú kézmosó szappan + hajszárító, minden egyes tükör mellett. (Senki nem lopja el vagy rongálja meg őket. Hát, nem elképesztő? Intelligens emberek…) A konyha már külön világ. Olyan, mintha Gordon Ramsay konyhájába tévedtél volna. Ott kezdődik, hogy 3 hatalmas hűtőszekrény van, 2 mosogatógép. A fal színével tökéletesen harmonizáló 2 szintes szekrénysor. A fentiekben poharak, az alsókban tányérok és egyéb konyhai kínáló edények. Mindegyik kifogástalan minőségű, egy karcolás sincs rajtuk. Az összes fellelhető fajtából komplett terítéknyik. Semmi luxus, semmi fényűzés, mind letisztult egy színű, mindenfajta giccses hatásvadász minta nélkül. Mintha a fal színéhez gyártották volna vagy mintha a falat festették volna a bútorok és az evőeszközök színére. A harmónia elképesztő méreteket ölt. Van 3 mikró, és van 200 különböző fajta evőeszköz. A mosogatóban NINCS mosatlan. Két hete dolgozom ott és még soha nem találtam otthagyott mosatlant. Pedig nincs mindenhol kiragasztgatva, különböző papír fecniken, hogy "Mosogass el magad után!" mint, az eddigi összes munkahelyemen. Egyébként a megdöbbentő módon a hűtőkre sincs ki írva, hogy ne edd meg azt, amit nem Te hoztál, mert akkor valamelyikünk éhen marad. Egy munkahely, ahol értelmes emberek dolgoznak?! Félelmetes. A konyha egyébként kb. akkora értékkel van felszerelve, mint amekkora egy átlagos üdülési joggal átverős cégek, 1 éves bevétele. Egyetlen negatívum jut csak eszembe: Az ebédlőasztal akkora, hogy nem nagyon férünk el mindannyian. Nem, nem körülötte ülve, úgy a konyhában. Ekkorát az életbe nem láttam még. Ráadásul olyan, mint egy hatalmas virág. Nagyon ötletes. Erre az egészre egyébként 12-en vagyunk. A szinten, ahol dolgozunk, 12-en vagyunk. Több száz embert képes lenne kiszolgálni ez az infrastruktúra. Így a második hetem után azért már megismertem pár embert és azt tapasztalom, hogy a többségük vért izzadt, hogy bekerülhessen ebbe a csapatba. Voltak, akik 3 – 4 körös állásinterjúkon mentek keresztül, mire felvették őket. Én meg nem is magam jelentkeztem, nem is volt több körös interjúm, mégis közéjük tartozhatok. Mi történt a világgal?! Kezdi kicsit honorálni az eddig átélt borzalmaimat?! 14:17 van. Köszönöm a figyelmed…


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés