Lakat: A titkok őrzője
2014. 05. 18.
Sebezhetetlen - Felesleges...
F E L E S L E G E S


Az én születésem sajnos nem volt nagy áldás,
Nem családtervezés volt, csak gyerekgyártás.
Otthon melege helyett, temetőcsősz kunyhó,
Így készülhet, látod egy alpári nagy bunkó.
 
Az iskolában mégis megszerettek páran,
Olyan voltam pedig, mint a kóboráram.
Hisz amíg a suliban barátok szerettek,
A szüleim otthon egymással verettek.
 
Bármim is lett a véres verejtékem által,
Megfosztottak tőle egy orgona ággal.
A rímeimet gyakran tényleg vérrel írtam,
És nem hatott meg senkit akárhogyan sírtam.
 
S küldhettek bárkit, hogy hazugnak higgyen,
De egy falat kenyeret sem kaphattam ingyen.
Mi volt a jó akkor a gyerekkori években?!
A tudata annak, hogy megtűrtek életben.
 
Pedig ahol csak tudtam a kedvüket kerestem,
Szentként tiszteltem őket és őszintén szerettem.
De sosem volt felém mondanivalójuk,
S bárhogy is szerettem, lepergett róluk.
 
Én hibáztam talán, vagy nem ez a szeretet,
Hogy feláldozza magát a saját kis gyereked?!
Hogy akárhogyan vered, édesanyának szólít,
És neked tényleg soha, csak Temiattad lódít?!
 
De most komolyan nem juthat nekem semmi jó,
Mert jól esett volna néha pár emberi szó.
Válaszként betegen a Decemberi utcára dobtak,
"Téged nem neveltek Ákos, csak idomítottak!"
 
Hát, hova meneküljek már önmagam elől?!
Ha az, aki megszült, mosolyogva megöl…
Mit tegyek, hogy legalább embernek tűnjek,
Ne egy ilyen megfoghatatlanul szörnyűnek…
 
Nekem semmi olyanom nincs, ami Neked igen,
Mert, ha lenne, egyszer ott megállna a szívem.
Neked semmi olyanod nincs, mi ezzé tett engem,
Nem gyógyulnak sehogy sem a sebek bennem.
 
S mondani azt könnyű, hogy szeressem magam,
Vágyna rá a szívem, de nem hagyja az agyam.
Épp ezért majd valahol holtan találnak,
Hisz ahhoz vagyok szokva, hogy utálnak…
 
Önmagam soha nem poénból utáltam,
Kifosztott életek maradnak utánam…



- S E B E Z H E T E T L E N -
 
Kulcsszavak: vers, sebezhetetlen, anya, Felesleges

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés