2014. 07. 20.
Sebezhetetlen - Flúgos...
Apró kis csapdák, mégis ezen múlik minden,
Addig semmi nem sikerült, míg magamban nem hittem.
Addig semmi nem sikerült, míg magamban nem hittem.
Vasárnap van. Annyira, hogy néhány óra múlva Hétfő. Megint itt gubbasztok és megint virtuális papírra vetem a valódi gondolataimat. Pokoli hét van mögöttem. Szó szerint pokoli. S mentségemre legyen mondva, hogy sosem voltam az a típus, aki azon siránkozik, hogy már megint Hétfő lesz, már megint dolgozni kell menni. Sosem voltam ilyen. Imádom a Hétfőket. Mert, ha észreveszem magamon, hogy nem, az egyértelmű vészjelzés. Azt jelenti, hogy nem szeretem a munkámat. Szóval, vagy én csinálok rosszul valamit, vagy azok, akiknek csinálom, amit csinálok. Holnap tehát Hétfő és reggel száguldhatok dolgozni, végre. Szeretem a munkám. Nem szeretem viszont a magánéletemet. Nem, csak azért mert nem létezik, nincs, és a megléte hiányzik hanem, mert semmi jó nincs benne. Az elmúlt héten szinte minden napra jutott valami katasztrófa – s ezt nem panasznak szánom. Előbb a villamoshálózatról derült ki, hogy súlyosan elavult és gyakorlatilag életveszélyes, mert a cérna vékony vezetékek gyakorlatilag feketére vannak olvadva a falakba. Még a világháború elejéről valók s nem mosógépeket meg villamos tűzhelyeket kellett kiszolgálniuk, csak 1 rádiót, esetleg egy mosógépet. Nem bírják a terhelést. A villanyszerelő szó szerint azt mondta: "Szépen leég majd ez a lakás is, mint a két szemközti, ha nem lesz kicserélve a hálózat." Kellemes. Túl vagyok az első komolyabb incidensen is az ingatlanos cég képviselőjével. Ez a lakás közel sem olyan állapotban van, ahogyan ezt meghirdették. Állandóan elromlik valami. Ízelítőképpen: Hétfőn nem volt áram. Szerdán nem volt áram. Csütörtökön csőtörés volt. Ez mind, egy lakásban. S természetesen Péntekre is maradt valami: A lengyel lakótársam az orrom alá dugott egy 8700 Forintos UPC számlát, mondván, hogy ez Internet, amit Ő fizet…s én ennek fizessem ki a felét. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. (A hirdetésben az volt, hogy van, Internet s az benne van a rezsiben.) Írtam egy kedvesnek durva túlzással sem nevezhető levelet az Ingatlanos gyereknek. Ő válaszolt egy hasonlóval. Elvoltunk. A negyedik levélnél már azt tárgyaltuk, hogy mikor költözöm ki és mikor adják vissza a le perkált, 120. ezremet. Valahogy azonban – magam sem tudom, hogy – mégis lehiggadtak a kedélyek és maradtam Ő meg elnézést kért. (De most már tudom, miért utolják olyan sokan az ingatlanosokat.) Nagyon rászokott a kis görcs, hogy lusta elvonszolni ide magát, főleg ha valamit ki kell fizetni, inkább azt mondja, fizessem ki és majd levonjuk a lakbérből. Az természetesen meg sem fordul a fejébe, hogy mi van, ha egészen egyszerűen nem tudom kifizetni. Azért mert nincs miből. A héten 35.000 Forintot fizettem ki 3 részletben, mert zárlatosak lettek a konnektorok, mert csőtörés volt, mert Internetszámla. Komolyan mondom, ha tudtam volna, hogy ez ilyen lesz, esküszöm egy hajléktalanszállóra mentem volna, inkább vagy nem tudom. Ezt a helyet is 8 hónapnyi keresgélés után találtam. (S akkor is átvernek az Internet kapcsán.) Néhány napig azon gondolkoztam, hogy ennek a bejegyzésnek nemes egyszerűséggel a "210" címet adom. Sebezhetetlen – 210. Azért pont 210, mert egészen pontosan ennyiből élek egy nap: 210 Forintból. Reggel megveszem magamnak a 4 kiflimet és a fél liter tejemet, ami 210 Ft. Nem sok, de jelenleg nincs más választásom, mert mindössze 2000 Forintom van fizetésig. Nem panasz volt, nem kell sajnálni, csak éreztetni akartam, hogy az ember akár ennyiből is képes megélni, ha megérti, hogy spórolnia kell. Ez egyébként az én életemben egyáltalán nem új keletű jelenség. Voltak periódusok a múltamban, amikor még ennyim sem volt és simán éheztem 5 – 6 napon át. Na, jó…nem épp simán. A munkámban is átéltem az egyik legkegyetlenebb mélypontomat. Majdnem 3 teljes napon át olyan röhejesen alacsony színvonalon teljesítettem, hogy komolyan, még az is átfutott az agyamon, hogy felmondok. Nem a gyávaság miatt, a megaláztatás miatt inkább. Távozott a cégtől az egyik legnagyobb szakmai példaképem. Esküszöm, még ez is megfordult a fejemben, hogy lehet, ez van ilyen hatással rám. Elég megosztó személyiség volt Ő egyébként. Sokak könnyebbültek meg a távozása kapcsán, ahogy láttam. Jómagam a másik táborba tartozom. Én nagyon kedveltem. Szigorú volt, igazságos és vérprofi. Mint, egy Damaszkuszi acélból edzett penge. Az összefogott egység pillanatokon belül hullott alkotóelemeire. S bár a váz maradt, az ürességet már nem töltötte ki tartalom. Sajnálom… Sok emberről változott meg a véleményem. Vannak, akik most mernek csak igazán önmaguk lenni, valódi kontroll nélkül. Egyeseknek jól áll, míg mások nevetségessé válnak a tudtukon kívül. Lassan egyébként beilleszkedek. Meglepően sokan kedvelnek. (Sokan: 1-nél többen.) Ez azért nagy szó, mert a banda 95%-a bagózik. Kőkeményen. Tényleg, mintha az életük múlna rajta. (Pedig, ha a sok bolond tudná, hogy az is múlik…) Szóval, a szüneteink alkalmával relatív kevés ember keresi a társaságom. Már csak azért is, mert nem nagyon tűrök meg magam körül bagófüstöt. Egy csak egy legény van, aki nem, hogy csak nem bagózik, de valami bizarr okból kifolyólag még jól is érzi magát a társaságomban. Épp most Pénteken elevenítettük fel, hogy ki mit is gondolt a másikról a közös tréningjeink alkalmával, mikor még nem ismertük egymást. S míg én a letisztultságát méltattam, Ő szerényen csak egy szóban foglalta össze a rólam kialakított képét: "Flúgos…"
A homlokod felforr, viszont a lábad megfagy.
Tessék, tartom a tükröt: Igen, íme, ez vagy!
Ennek a bejegyzésnek a második fele, most teljesen másról fog szólni. Ez a fejezet a Nőkről szól. Mostanában azt veszem észre, hogy teljesen megváltoztak a hasonulási szabályok. Régen azt mondtuk: Lánnyal, Legénnyel ma már viszont inkább, hogy Legény-nyal, Leány-nyel. J Na, de a komolyságot félretéve: Sajátos jelenséget vettem észre a Nők kapcsán. A többségüket, már nem érdeklik a Férfiak. (Nem, nem csak a leszbikusokról beszélek.) Annyira ki van már mosva a női társadalmunk agya, hogy egészen egyszerűen személyes sértésnek tekintik a rájuk is érvényes normákat. Ma már nem a Férfinek akar tetszeni a Nő. Ma már magának akar tetszeni! Abszolút nem érdekli a Férfi véleménye. "Nekem így tetszik és kész! Akinek nem tetszik, ne nézzen rám!" Ha, tudnátok, hányszor hallom ezt a baromságot egyetlen nap leforgása alatt! Nem tudtok számolni addig! De most komolyan: Mi ez a baromság?! Én megértem, hogy fontos az önbizalom meg az egészséges önkép kialakulása, de az ég szerelmére, ez már NEM egészséges! Minden délután megyünk a kollégákkal haza a munkából s általában 2 dologra kapják fel a fejüket (én, csak egyre). Az egyik, hogy míg Ők nagy buzgón keresik elő a bérletüket a metró bejáratánál ácsorgó biztonsági őröknek, addig én röhögve sétálok át köztük, míg a másik, hogy milyen arcok utaznak velünk egy metrón. Tényleg, egy – két emberről komplett szociológiai tanulmányt lehetne írni. Egyszer volt Nők, akiknek ma már talán csak a szemük színe az eredeti. Ma már egészen egyszerűen divattá vált emberhez tévedésből sem hasonlítható lényekké válni. 800 köbcentis szilikon implantátumok és kollagénnel annyira feltöltött ajkak, hogy azok már nem is ajkak, inkább csőrök. A minap épp egy olyan lány – illetve: lény – állt előttem a mozgólépcsőn, hogy hátulról előbb vettem észre két oldalt a vastag teljesen természetellenesre fújt száját, mint a füleit. Nem normális. Már, nem csak az említett alany, de a jelenség sem. A pornós prostikat még megértem, nekik ez valahol munkaeszköz, de az ég szerelmére: Ennyi pornós prosti lenne tényleg?! Egész egyszerűen nem értem ezt a jelenséget. Nincs ezeknek az embereknek családjuk?! Nincs valaki, aki csak simán szeretné, és azt mondaná, hogy ne, ne csináld?! S végül, de nem utolsó sorban, nincsenek olyan plasztikai sebészek, akik megtagadnák azt, hogy ilyen élő kacsákat gyártsanak?! Tényleg, csak nekem hiányzik ebből a világból némi szégyenérzet?! Komolyan mondom, örülhettek, hogy nem kerülök hatalomra, mert akkor az ilyen beavatkozásokat elmeorvosi vizsgálathoz kötném. Alapból nem értem a jelenséget. Maguknak akarnak tetszeni, mások véleménye nem érdekli őket, pláne nem a Férfiaké, de az ég szerelmére: Ezek majd maguktól esnek teherbe?! Ezek maguknak csinálnak gyereket?! Mert az ezer százalék, hogy az ilyen lényeket egy normális Férfi nem tart vonzónak. Nem normális persze igen, amíg az ilyen optikai tunningok tulajdonosa fiatal és erkölcstelen. De ezek ám egyszer megöregszenek. S ez elől semmi nem menti meg őket. Sem több száz köbcentinyi műanyag, sem pedig bármilyen pénzéhes plasztikai sebész. Ugyanez a helyzet egyébként a tetoválásokkal is. Ma már, minden bolondnak van tetoválása. Nem azért mert szép, nem azért mert jelentést hordoz, hanem azért mert divat. Ez olyan, mint az én Józsi barátom. Józsi biztonsági őr. Soha nem volt még más. Erre jó, ezt csinálja. Egy napon felhívott, hogy menjek már át, mert vett egy laptopot és nincs rajta kép. Átmentem. Ott volt egy zsír új laptop, de kép az tényleg nem volt rajta. Mivel a mi Józsink egy olyan laptopot vett, amin direkt gyárilag nem volt operációs rendszer telepítve. Árulnak ilyeneket. Azt mondta vigyük vissza, vegyünk egy olyat, amin van kép. Javasoltam, hogy tudok ám rá képet "varázsolni" mert hoztam magammal egy mágikus csoda CD-t (tényleg, még csillagok is voltak rajta) de azt mondta, hogy ne a nappalijába varázsdálkodjak, hanem menjek vele vissza, reklamálni a Tescó-ba. Reklamálásban jó vagyok, ezt mindenki tudja. Visszamentem vele. Az ügyfélszolgálaton meglepően készségesek voltak. Mondták, hogy semmi probléma, akkor a laptop ára értékben válasszunk egy másikat. Menjünk akkor. Nézem közben a blokkot, amit a laptop vásárlásakor kapott, ára: 525.000 forint. Megállok. Nézem. Nézem mind a két szememmel is egyszerre. Csak annyi az. Kérdezem a Józsit: Ezt elírták vagy Te tényleg ennyit fizettél. Ő is megnézi. Az ár jó, ennyit fizetett. Csak, hogy értsétek: Józsi aki, biztonsági őr, s akinek mióta ismerem az volt a legértelmesebb mondata, hogy "Szeretem a zsíros kenyeret." vett egy több mint, félmillió forintos gamer laptopot. (Gamer laptop: Kimagaslóan nagy teljesítményű laptop, kifejezetten számítógépes játékokhoz kifejlesztve.) Józsinak fogalma sem volt arról, hogy mi az a számítógépes játék és, hogy léteznek ennél jóval olcsóbb laptopok is. Ezt az is bizonyítja, amit akkor válaszolt, amikor megkérdeztem, hogy oké, hogy laptop, de miért épp ilyen drágát vett: "Tetszik a színe." S ezt nem viccből mondta. A laptopot kicseréltük s már vihette is haza örömmel. Aztán 2 hét múlva megint felhívott, hogy menjek, mert valahogy olyan lassú ez a laptop és lehet megint vissza kéne vinni, míg garanciás. Mentem hát ismét. Ott kezdődött, hogy kezdőlapnak élből a pina.hu volt beállítva. Majd megnéztem a torrentje tracker listáját és majd elájultam. Majdnem 300 gigányi pornót töltött le, az alatt az 2 hét leforgása alatt, különböző kétes weboldalakról. A vírusirtó több mint 2 órán át dolgozott és több száz vírust talált, amik már mindenhova beették magukat. A legszebb az egészben, hogy Józsi nem volt hajlandó megválni a laptopja pornó rakományától. 100 gigát nagy nehezen csak letöröltem, de mindem 2. filmnél felszisszent, hogy "Húú, azt még nem is láttam!" vagy, hogy "Basszus, pedig az két napig jött!" de a kedvencem, mind közül az "Ezt nem engedem, mert ebbe vannak szőke csajok is!" volt. Józsi tehát, ilyen. Pont, mint egy önimádó Nő, aki elveszti az arányokat. Senkinek nem akar tetszeni, csak magának. Az ilyeneken én csak mosolygok. Egészen addig, míg az ilyenek nem nekem nyavalyognak, hogy Ő mennyire boldogtalan és, hogy minden pasi egy disznó, mert mindre csak egy menetre kell. Na, ilyenkor szoktam elveszíteni a türelmem. Egyszer az egyik hétvégenkénti lélektani workshopunkon találtam azt mondani – amit azóta már elég sok helyen láttam viszont – hogy:
"Az nem igaz, hogy a Férfiak csak szexet akarnak a Nőktől!
Viszont, a legtöbb Nő sajnos nem tud többet adni ennél…"
