Napra, órára, de még percre pontosan is: 2 hónapja írtam az utolsó blog bejegyzésemet. Ezt nem csak én tudom, hanem jó páran közületek is, mert az utóbbi időben napi átlag 17 ezzel kapcsolatos (amolyan: emlékeztető) levelet kaptam. Külön emlékeztetés nélkül is tudtam, hogy régen aktuális lenne már írnom. Nem csak az idő múlása miatt, a bennem felgyülemlett kikívánkozó gondolatok miatt is. Az elmúlt 60 napom fordulatosabbra sikerült, mint bármi eddig az életemben. Azt hiszem, évtizedekig lenne képes a velem történt dolgokból megélni a Barátok Közt vagy a Jóban Rosszban. A szélsősségek úgy követték egymást az életemben, mint a hetek napjai. Csak ezek sokkal gyorsabban…  Azt hiszem, hogy mióta naplót írok (9 éve) nem született ennyire nagy terjedelmű írásom, mint aminek írásába most belekezdtem. Nem garantálok semmit. Fogalmam sincs mi lesz ebből a végére…

Első állomás: Otthon nélkül.

Ha asztalod, ágyad akad, ott ahol jársz,
Hívhatod otthonnak, de az valami más.

Az otthon…az otthon fogalma nálam elég sajátos szerepet játszik. Úgy vélem, hogy minden, amit erről a szóról tudok, az csupán néhány hatalmas hazugság. Sosem értettem igazán ezt a kifejezést. Számomra ez nagyon zavaró volt. Tudom, hogy mit jelent az emberek többségének az otthon, de nekem azt sosem jelentette. Az otthon számomra az a hely, ahol a cuccaimat tárolom, addig, amíg újabb cuccokért rohangálok. Ennyi. Se több, se kevesebb. 16 éves korom óta egyedül élek. Albérletben. Az albérlet nem más, mint tökéletes pénzpocséklás. Pontosan annyit ér, mintha a Dunába üríteném a pénztárcámat. Amennyi pénzt én már elköltöttem különböző albérletekre, egy komplett összkomfortos házat fel tudnék építeni belőle. Nem építettem azonban. Amikor az ember albérletet keres, vannak bizonyos elvárásai. Nos, ebben a tekintetben én azt hiszem, a legigénytelenebbek közé vagyok sorolható. Mindössze három kritériumnak kell megfelelni: Tisztaság legyen! Lehessen tisztálkodni és mosni! Lehetőleg legyen Internet! – ennyi! Nem érdekel, hol van, nem érdekel, honnan kell bejárnom, mikor kell ahhoz felkelnem, mennyi a távolság a munkahelyemig, semmi ilyesmi. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján ez most kiegészült eggyel: Ingatlanossal soha! A fővárosban különben is szinte lehetetlen albérletet találni. Az ember az idő előrehalad, tával szép sorban mond le az igényeiről. Így jártam én is tavaly Október elején, mikor is sürgősen albérletre volt szükségem. Nagy nehezen találtam egy jónak ígérkezőt a Corvin negyedben. Mikor felhívtam, egy kedélyes fiatal férfihang vette fel. Szinte kedves volt. Találkoztunk, majd elsétáltunk az ingatlanba. Mikor megláttam kívülről, legszívesebben visszafordultam volna: Egy (szó szerint!) szitává lőtt romos épület volt. Zavartan csak annyit tudott kinyögni, hogy ez egy műemlék épület, azért néz ki így, de nyugodjak meg: Bent minden nagyon csicsás, majd meglátom! Bementünk. Igaza volt. Belül tényleg teljesen konszolidáltnak tűnt. Egy hatalmas lakás fele volt kiadó. Annyira nagy volt, hogy a másik végét már bérelte egy lengyel srác. A falak tiszták voltak, a konyha modern, a fürdőszoba tiszta, a szoba jó illatú, világos és külön bejáratú. Minden szuper, de hol a hiba?! Sehol. Ekkor kiderült, hogy tulajdonképpen nem is a tulajdonossal találkoztam: Ő egy ingatlanos. A jó hír, hogy a tulajdonos Németországban él, így Ő nem fog zaklatni. Csak szépen át kell utalni neki a lakbért, minden hónap 10.-éig. A lakbér 55.000Ft. Rezsivel, Internettel együtt. Szuper! Ákoska beköltözött, mert tetszett neki a hely (legalábbis belülről) és, hogy tulajdonképpen minden egy köpésre volt (csak sűrűn kellett köpködni) s már el is képzelte magát, ahol egy akkora szobában váltja meg a világot, amekkora a fürdőszobája annak az ingatlannak, ahol most lakik már. A gondok elég hamar jelentkezni kezdtek: 2 nap múlva. Mikor haza értem a munkából, arra lettem figyelmes, hogy nincs áram. Vártam 2 – 3 órát, gondoltam, hogy biztos, csak áramszünet van. Az volt. Egy teljes hétig tartott. Két napon át bolyongtunk a lengyel sráccal, telefonnal világítva s írtuk a kétségbeesett leveleinket az ingatlanosnak, mire egyáltalán válaszra méltattak. Kiderült, hogy az ingatlanos, épp Balin nyaral. Szegény… Nem elérhető. Az ügyeket átruházta egy szőke rakás szerencsétlenségre, aki nem csak azt nem tudta, hol a villanyóra a lakásban, de magát a lakást sem találta. 3 napnyi idegeskedés után kiderült: Kikapcsolta az áramot az ELMŰ. Az ok: Díjhátralék. Nem fizették a számlákat. Szóval, 8 teljes napon át éltünk középkori körülmények között, áram és meleg víz nélkül. (Még csak melegíteni sem tudtunk semmit, mert a tűzhely is elektromos volt.) Az ingatlanos csak haza jött a luxusnyaralásból és hosszas elnézéskérések közepette megígérte, hogy majd valahogy kártalanítani fognak minket. Ez nem történt meg. Fél éves szerződést kötöttem velük és nagyon kezdtem bánni. November elején járt le a szerződés, de ez valahogy senkit nem érdekelt. Az ott töltött több mint fél éve alatt 11 alkalommal volt valamilyen mértékű és súlyosságú áramszünet. A végén a villanyszerelőnek volt saját kapukódja, mert már szinte hazajött. Már az első alkalommal is felhívta a figyelmünket, hogy az ingatlan elektromos ellátása súlyosan elavult és életveszélyes! Ezt minden egyes alkalommal nagyon komolyan elmagyarázta, hogy a falakban lévő vezetékek a múlt századbeliek és gyakorlatilag cérnaszál vékonyságúak (Tényleg! Magam is láttam.) amik már nem képesek elbírni azt a terhelést, amit a modernizált konyha elvárna tőle. Ezt annak idején egy TV-re, meg maximum egy kisrádióra tervezték. Most meg villanybojler, villanytűzhely, mosógép, hűtőgép, mosogatógép, TV, Internetes modem, stb. S valóban így volt, mutatta a falakba összeolvadt és feketére égett vezetékeket. Félelmetes látvány volt. Ezt mindet természetesen továbbítottuk is az ingatlanosnak, aki tulajdonképpen semmit nem tett. Akkor továbbítottam ezt a tulajdonosnak is, aki egy az egyben azt mondta, hogy a villanyszerelő hazudik, és nem kell komolyan venni. Érdekes… Emellett nem csak ez volt, ami zavart. A házban – rajtunk kívül – tulajdonképpen csak romák laktak. Sajátosan értelmezték a pihenés fogalmát. Egyetlen percet sem tudtam aludni, míg ébren voltak. Egyik nap már elegem lett: Szépen felsétáltam hozzájuk és ráfeküdtem a csengőre. Jellemző, hogy a saját csengőjük hangját sem hallották, akkora hangerőn tudták csak élvezni az „Accálári bombát”. Mikor a két dal közti 3 másodperces csendben észrevették, hogy ja, ez nem a dal része, ez a mi csengőnk, akkor mégis kinyitották. Próbáltam a lehető legilledelmesebben megkérni őket, hogy vegyék halkabbra ezt a szart – már elnézést – de láttam, hogy nem értik. Csak néztek és pislogtak. Pedig nagyon figyeltem rá, hogy egy szakkifejezést se használjak. Nem értették. Ákoska így az Ő szintjükre volt kénytelen emelkedni: ***** hangos ez a zaj, érted?! Ezt képes vagy felfogni?! Egész nap dolgoztam, pihenni szeretnék! Oké, hogy nálatok ez fordítva van, de én már csak ilyen maradi vagyok! – s láss csodát, megértették! „Rómejó! Kicsifijam! Vegyed má’ halkabbra ezt a muzsikát, há’ zavarja a gádzsót!” Rómejó engedelmeskedett, én pedig megnyugodtam…olyan 10 percig, mert pont ennyi idő múlva kezdődött minden elölről. Na, itt döntöttem úgy, hogy innen menni kell. S még csak az első hónap sem telt el. Mikor azonban eltelt, egyszer csak kopogtak az ajtómon. Ez meglepett. A lengyel sráccal valahogy nem nagyon sikerült összehaverkodnunk. Nem annyira beszélte se a magyart, se az angolt. A lengyelt viszont… Nem egyszer megtörtént, hogy találkoztunk a konyhában és simán elkezdett nekem sztorizgatni valamiről: Lengyelül! Abszolút nem zökkentette ki annak ténye, hogy egy kukkot sem értek az egészből. Nagyon jól szórakozott. Szóval, bekopogott és összeszedve az összes angol tudását, nagyjából elmagyarázta, hogy a kezében csekkek vannak…számlák. Internet számlák. Mert, hogy ott tulajdonképpen nincs internet. Ami viszont van, azt Ő maga vezettette be s azt Ő maga is fizeti. Mivel azonban én is használom, mi lenne, ha akkor a felét akár fizetném is. Na, ezen nagyon felkaptam a felkapnivalót és már hívtam is az ingatlanost, aki ugye azt hazudta nekem, hogy benne van a rezsiben az internet is. Közben nem csak, hogy nem volt benne, de még internet se lett volna az ingatlanban, ha a srác nem fizeti elő. Természetesen mindent tagadott, hogy Ő ilyet nem mondott! Mikor mutattam a hirdetése lementett verzióját, a világ legbénább kifogásával próbálkozott: „Biztos csak photoshoppal megmahináltad, hogy ne kelljen fizetned érte!” Rossz hír: Ákoska nem „mahinált” photoshoppal az OLX.hu oldalon. Nem is lehetne. Akkor sem érdekelte, kategorikusan tagadott. Mit volt, mit tenni: Béka lenyelve! Az ott eltöltött időm alatt ez az ingatlanos, többet hazudott, mint én amióta élek. S ez azért szerintem elég komoly teljesítmény. Egyik nap aztán levél fogadott a tulajdonostól: Azonnali hatállyal felmondja a köztünk lévő szerződést. Nem értettem. Sőt, egyenesen: Nem értettük! Megkapta ezt a levelet ugyanis a lengyel srác is, magam fordítottam le neki angolra. Próbáltunk valamiféle magyarázatot kérni, de nem kaptunk. Helyette kaptunk viszont 1 hetet arra, hogy kiköltözzünk, hisz akkor már eltelt a fél év és mindkettőnk szerződése lejárt. Kellett zaklatnom 4 napig a tulajdonost, mire nagy nehezen benyögte mi történt: Talált egy házaspárt, akik gyakorlatilag egy évre előre egy összegben kifizették a teljes ingatlan bérleti díját. Pénz beszél, mi meg ki lettünk dobva. Ha jót akartok, nem kezdetek a Diamond Ingatlan nevű ingatlanközvetítő irodával. Nem csak rengeteget hazudnak, de simán lenyúlnak, hülye jogcímeken követelt különböző pénzösszegekkel. Ingatlanosunk ráadásul a szerződés aláírása után egészen a kiköltözésig, olyan minősíthetetlen hangnemben beszélt velünk, mintha kb. a kutyájuk lennénk. Pontosan tudják, hogy monopolhelyzetben vagyunk és rájuk voltunk szorulva. Ezt pedig maximálisan ki is használták a szemetek…
 

Második állomás: Sárkányverem a pokolban.

Te azt hiszed annyi vagy, amennyit láthatsz?!
Itt nincs menekvés: Csak magadnak árthatsz!

 
Szóval, elkezdtem albérlet után vadászni. Gazdag nem vagyok, sok pénzem nincs erre, így 45 - 50. ezer körüliek, között keresgéltem. (Félelmetes, hogy milyeneket kínálnak ennyiért...) Nagy nehezen találtam egy elég hangzatosan megfogalmazott hirdetést, felhívtam. Középkorú női hang vette fel. Elmondtam, hogy milyen opciók között érdekelne. Azt mondta szuper, mert az Ő elképzelései is nagyban hasonlóak. Megbeszéltük, hogy a héten megnézem az ingatlant. Csepel legszélén van, tehát a munkahelyemtől olyan másfél órányi utazgatás. Nem érdekelt, szükségem volt egy jó helyre. A találkozó előtt még egyszer felhívott, hogy de azt "elfelejtette" mondani, hogy Ő ám csak 2 hónapra adja ki, mert utána megy Németországba ahol valami szuper fantasztikus munkalehetőséget kapott. Cserébe viszont nem kér kauciót, de akkor szerződést se írjunk már. Belementem. A szükség nagy úr. Ekkor azonban közölte, hogy de ne éljem azért bele ám magam, mert vannak még jelentkezők és Ő majd válogat...aztán vagy engem választ, vagy nem. (Számomra nem volt kétséges, hogy engem választ majd, mert nem sok olyan hülye van, mint én, aki akár két hónapra is képes Csepelre költözni.) Másnap fel is hívott, hogy képzeljem: Engem választott a sok jelentkező közül. Zsófia - mert nevezzük a nevén - az unokatestvérével él egy lakásban. Az unokatestvér - Norbi - mindenképp meg akart ismerni még a beköltözésem előtt, ezért bejelölt Facebook-on. Ezt elég furának tartottam, de gondoltam, csak bizalmatlanok és kicsit meg akar ismerni. Elfogadtam hát, a Norbi jelölését. Ez volt az első súlyos hiba. Norbi már az első Facebook-os beszélgetésünk alatt elmesélte, hogy bár Ő a BKV-nál takarít főállásban, de egyébként Ő úgynevezett masszőr. Masszíroz nőket is, fiúkat is - jó pénzért. (Férfi prosti magyarul - csak ekkor még én is azt hittem, amire most Ti is gondoltok, hogy biztos svéd masszázst vagy valami egyéb relaxációs masszázst gyakorol, amolyan mellékesként. Hát, nem...) Norbi a lelkemre kötötte, hogy ezt tartsam titokban, mert a Zsófia erről nem tud és "Ő egy kicsit furcsa" amúgy. Nem értettem, mit ért ez alatt. Majd jött a "megnéztem a képeidet, nagyon jó vagy és, ha akarod, majd megmasszírozlak Téged is...de nem kell érte fizetni...hanem, majd amit gondolsz". Hát, el kellett olvasnom párszor mire ez tudatosult bennem. Ne baj - gondoltam - majd tisztázom én ezt vele élőben és akkor biztos, hogy le fog állni. Tévedtem. Néha csak úgy "hogy halljam a hangodat" felhívott. Az összes létező módon próbáltam a tudtára adni, hogy nem tartok igényt a szolgáltatásaira, de pszichológiai módszerek garmada bukott meg ezen.

 

 

 

Mindezt még a beköltözésem előtt. S én - barom - pedig még ennek ellenére is beköltöztem egy  Február 2.-ai estén. Norberttal életemben egyszer találkoztam, egy HÉV megállóban, mikor oda adtam nekik a foglalót. Azóta nincs kommunikáció szerencsére. A beköltözésem után 2. napon épp tusoltam, mikor Zsófia igen intenzíven veri az ajtót. Nem értettem. Kiderült, az a baja, hogy folyatom "potyára" a vizet és, hogy nem tudok letusolni, megborotválkozni, és fogat mosni, mindössze 10 percen belül. A fürdőszobában nincs dugó sem a kádhoz, sem a mosdóhoz. Nincs! (Nem is láttam még olyan helyet, ahol egy ilyen alapvető tartozék hiányozna.) Tejesen átnéztem az egész fürdőszobát: Nincs dugó. Mikor közöltem ezt a Zsófiával, kiröhögött és mondta, hogy van, csak Ők ketten nem használják. Én szeretném, akkor mutassa, meg hol van, mert nem találom. "Ott van!" - de azt, hogy pontosan hol, máig nem sikerült megtudnom. Több alkalommal is átnéztem azt a picike fürdőszobát, de sehol semmi. Időközben rájöttem, hogy nem igazán használják a fürdőszobát. De egyáltalán nem. (Igen, én is elképedtem: Nem igazán tisztálkodnak.) Még csak a WC után sem szoktak kezet mosni. Azt meg már le se írom, hogy lehúzni sem igazán szokták a WC-t. Már csak a miatt sem használnám soha. Ilyenkor megfogalmazódhat egyesekben a kérdés, de gyorsan meg is válaszolom: Nem, nem romák. A harmadik náluk töltött napnál jártunk, mikor üvöltve kezdte verni a szobám ajtaját, hogy talált egy foltot a konyha falon, hogy hiányzik a mosóporából, hogy hiányzik a WC papírjából ( ! ) s ezért "takarodj el 1 héten belül!". Nem értettem a dolgot. A konyhájukat nem is használtam akkor még, mosni sem mostam és saját WC papírral is rendelkeztem. A művésznőt nem érdekelte mindez, csak magára csapta az ajtót. Kicsit kiborultam. Próbáltam tisztázni a dolgokat, de esélyt sem hagyott rá. Bármit is próbáltam mondani, ordítozni kezdett s olyanokat mondott, hogy "utálunk, mint a szart" meg "takarodj az anyád picsájába". Elég nyugodt ember vagyok - sajnos - épp ezért engem sokkal inkább a hangneme zavart, mint sem a tartalma a mondanivalójának. Hétvége közeledett. A párom vidéken él, és úgy gondoltuk, hogy ezt a hétvégét együtt töltjük - ott nálam - legalább, ha Zsófia megismeri, talán kicsit visszább vesz. Zsófia azonban hallani sem akart arról, hogy ott aludjon, mert "mi van, ha ellop valamit". Ez kicsit sértette az egómat, de próbáltam kedvesen és logikusan érvelni, hogy ezt anno megbeszéltük a feltételek tisztázása közben, meg csak egy éjszakáról van szó és, akár még ki is fizetem, ha ezen múlik. Nem. Szó sem lehetett róla. Béka lenyelve. (Sőt, ez már egy igazi jól fejlett varangy volt...)
 

A hétvégét a páromnál töltöttük. Elmeséltem ezt a családjának és Ők is elborzadva álltak a dolgok hallatán. A következő incidens a hétvégét követő Hétfőn történt. Zsófia felhívott és közölte, hogy nem, hogy 2 hónapig nem lakhatok ott, de 20.-áig költözzek ki, mert Neki hirtelen hamarabb kell mennie a Németországi szupermelóba. Kétkedéssel fogadtam és emlékeztettem rá, hogy ki van fizetve teljes hónapra. Jött a szokásos stílusú válasz, ordítozva, szitkozódva. Nem értettem a dolgot, hisz már gyakorlatilag csak aludni jártam oda. Időközben hirtelen megszűnt az Internet. Kérdeztem, hogy mi történt: "hát, képzeld el: Elromlott a router! Hívtam az UPC-t és azt mondták 72h-belül megjavítják."  Király! Több mint 1 hete nincs internet, amit direkt kifizettem a lakbérrel együtt. Ma már rákérdeztem, hogy mi van az internettel: "Hát, azt mondták a UPC-nél, hogy...őőő...nem tudják kicserélni a routert...meg megjavítani sem tudják a garanciás routert!" Zsófia láthatóan rosszul hazudott. Nem csak a mimikáján látszott a váratlan kérdésemre adandó válaszának felkészületlensége, de az is ellene szólt, hogy a Wifijük végig online volt, csak az általuk adott jelszót nem akarta elfogadni 3 nap múlva már. Megváltoztatta a jelszót, tök egyértelmű.

A legutolsó csepp a pohárban az volt, hogy észrevettem, hogy bejár a szobámba és kutat a dolgaim között. Az ajtó sajnos nem zárható és hiába is kértem kulcsot, nem kaptam. Aztán aznap felhívott délelőtt, mikor épp nyakig ültem a munkámban, hogy "véletlenül" bement a szobámba, és amiért ott szerinte rendetlenség van, ezért "Azt akarom, hogy már ma este eltakarodj a *******! Ha nem mész el, a cuccaidat az ajtó elé fogom ******ni!" Kértem, hogy kicsit legyen türelemmel, mert dolgozom, és a munkámra szeretnék koncentrálni, de nem igazán jutott el a tudatáig. Alig 9 perc leforgása alatt 16 nem fogadott hívást generált a telefonomban. Plusz a biztonság kedvéért mindezt elküldte sms-be is, nehogy elfelejtsem. Egy percig sem akartam tovább maradni attól, mint ameddig feltétlenül muszáj. De még mielőtt bekövetkezhetett volna ez, történt valami érdekes. Ugye, bármit is próbáltam mondani a Zsófikának, rendszeresen rám csapta az ajtaját és bezárkózott. Tényleg, mint valami vérig sértett kis bakfis. Gondoltam egyet s írtam neki egy pár soros levelet, amiben megfogalmaztam azt, amit elmondani nem hagyott és elküldtem neki Facebook-on. Nem telt bele 3 perc, jött a válasza. Ugyanabban az obszcén, káromkodásokkal teletűzdelt formában, ahogyan Ő élőben is kommunikál.  Bármit is írtam, bárhogy is írtam, a válasza mindig ugyanilyen volt. Amolyan slussz poénként, tényleg már a minden – mindegy alapon, elküldtem neki ezt a kérdést: „Mond meg őszintén: Azért bánsz így velem, mert nem engedtem, hogy a Norbi megmasszírozzon?!” Gondoltam úgyis fikázás jön majd rá, szóval tulajdonképpen írhatok bármit. 7 percig semmit! Egyetlen szó, anyázás vagy fenyegetés sem. 7 perc után jött két sor, amit mintha nem is Ő írta volna: „Akkor maradhatunk abban, hogy 23.-án elköltözöl?! Ez lenne mindkettőnk érdeke a békében elvárás érdekben.” Nem hittem a szememnek! Elolvastam tizenegyszer! Tényleg az volt oda írva. Jól van – gondoltam – ezt biztos a Norbika írta, de tuti nem a Zsófi. Írtam, hogy persze, maradhatunk ebben. Erre jött a „Akkor rendben! Ne haragudj, hogy zavartalak! További jó munkát Neked!” – hát, az agyamat eldobom! Ez valami átverős műsor?! Nem. Ez maga volt a valóság. A lényegre tapintottam azzal a bizonyos kérdéssel, amit tulajdonképpen tényleg csak poénból tettem fel. Zsófika viselkedése 90’-os fordulatot vett. Telefonon is, írásban is, személyesen is. Kedves lett, illedelmes és már – már előzékeny. Innen fújt a szél tehát. Norbika volt a gyenge pont. Norbika és az Ő szex masszázs praxisa.
 
Február 23.-án érkezett el ennek a napja. Nem fogjátok elhinni, de jobban vártam, mint valami kamasz gyerek a karácsonyt! Szó szerint számoltam visszafelé a napokat és az órákat! Az utolsó éjszaka már nem is aludtam, annyira mehetnékem volt már. S mikor végre felvirradt a várva várt időpont, szinte repülve hordtam ki a cuccom abból a lakásból. Zsófika pedig bár akkor még nem tudta, de mostanra kezdi érezni, hogy emberére akadt. Természetesen ugyanis egy magamfajta ilyet, nem hagy következmények nélkül.
 
Ma ugye Február 27.-e van. Sikerült találnom egy szuper helyet, közel a melómhoz a belvárosban. Egy idős nyugdíjas hölgy, de már kezdettől fogva elég nagy volt köztünk az összhang. Mos rám, mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül, s felajánlom is visszautasítja. Láthatóan szereti, ha gondoskodhat valakiről. Egy akkora szobám van, mint a Sárkányverem fele. Van saját TV-m, francia ágyam és senki nem méri stopperrel, hogy mennyi ideig mosom a fogam. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy sok békát meg kell csókolni mire…

Harmadik állomás: A stabilitás művészete.

Melyikünk érti, hogy mi folyik a világban?!
Én csak segíteni jöttem, mert Lakat sem hibátlan…