" Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát ”

(Zsoltárok könyve: 40.5)

Az idejét sem tudom, mikor történt ilyesmi utoljára. Ilyen, hogy 1 héten belül 2 bejegyzés is szülessen vagy mondjuk, ami pláne nem, hogy minden nap szülessen egy legalább. Azt hiszem...talán 2008 körül lehetett ilyen utoljára. Akkoriban még elég éretlen voltam és buta. Komolyan hittem azt, hogy én egyszer ebből fogok megélni és Ti - olvasóim - nekem súlyos milliókat fogtok keresni az általatok generált olvasottsággal. Látjátok, milyen hálátlanok vagytok?! Még mindig nem vagyok milliomos... :)

" Ki bánatot sosem ismert: boldogságot meg sem ért. "

(Lakat - A titkok őrzője)

Ma a boldogságról fogok írni. A boldogságról, amire mindenki vágyik titkon, ami az életünk alfája és Omegája is egyben, ami értelmet ad a hétköznapi küzdelmeink legyőzéséhez. S még mielőtt jobban belemennék, a legfontosabbnak azt tartom, hogy tisztázzuk azt, hogy mi is tulajdonképpen a boldogság?! Na, nézzük: "A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet." - az a boldogság tudományos megfogalmazása. Mindig elképedek, milyen tudományosan lehet megfogalmazni a legnagyobb baromságokat is. Ez ugyanis egy baromság. A boldogság jelentéstartalma nem megfogalmazható, nem definiálható ugyanis. Ez pedig azért van, mert ahány ember, annyi fajta boldogság létezik. Az én saját elméletem szerint, a boldogság tulajdonképpen egy folyamat, egy út. A boldogság meglétéhez elengedhetetlenül fontos a tényező, ami boldogságot (az érzetet magát) okozza. Ez a tényező, az akadály. Meglepő, igaz?! A kitűzött cél felé haladva, az akadályokat leküzdve lehet boldog az ember...és csakis így! Nincs tehát célok és akadályok nélküli boldogság. Nincsen! Komolyan! De tényleg! Hát, mondom! Még a Májámiba se, ahova mindenki vágyik, mer' állandóan süt a nap és sok a tangás lány. Aki boldog, azért lehet boldog, azért érezheti ezt, mert sikeresen küzdötte le az érzéshez vezető akadályokat. Szükség van a boldogságra, akadályokra, nehézségekre, problémákra, de még vitákra is. Hiszen, ezek legyőzéséből nyerjük az érzést, amit boldogságként definiálunk. Nyilván, ennek vannak szintjei a sikeres konzerv kinyitástól az olimpia megnyeréséig, de az egyetemes tény az, hogy a boldogság a siker végterméke. Rengeteget gondolkoztam ezen annak idején, mert szerettem volna megérteni, hogy nekem miért jutott ebből annyira kevés. Nem tettem érte azért. Ma már tudom. A boldogság ugyanis nincs ingyen. Erőfeszítésbe kerül. Hallottátok már a PERMA kifejezést?! Biztosan kevesen. Ez a kifejezés egy mozaikszó, amit Martin Seligman egyetemi - pszichológus - professzor alkotott meg és tette ismertté a köztudatban. A boldogság alkotóelemeit reprezentálja: P - mint, pleasure (élvezetek) E - mint, engagement (elmélyülés) R - mint, relationshop (kapcsolatok) M - mint, meaning (értelem) és A - mint, accomplisments (eredmények) - P.E.R.M.A! Mindegyik összetevőnek jelen kell lennie ahhoz, hogy a boldogság ne csak egy pillanatnyi hangulatállapot legyen hanem, egy tartós életvitel. Az élvezet fontos, hogy tudjuk, örömünket lelni mondjuk, egy finom ételben, egy forró fürdőben vagy egy forró csókban... Az elmélyülés azért fontos, hogy képesek legyünk át is adni magunkat, az élvezetet okozó tényezőben... A személyes kapcsolatok azért fontosak, mert velük tudjuk lemérni a boldogság és a megbízhatóság mértékét... Az értelem ad magasabb célt a létünknek a puszta önfenntartáson kívül... S végül az eredmények, amik pedig a sikereinket tudatosítják bennünk... Persze lehet ezzel vitatkozni, lehet ezeket javítgatni, elvenni belőle, hozzá adni, de a megélt boldogság valószínűleg tényleg ezekből az összetevőkből áll. A leggyakrabban egyébként azzal a jelenséggel találkozom, hogy az emberek nincsenek tudatában a boldogságuknak. Amit átélnek, keveslik - mert már unalmas, megszokott, kiismert. Magam is éltem át ilyen fajta elégedetlenséget. Sőt, néha a mai napig rám tör. Ilyenkor - s ez jó módszer, javaslom mindenkinek - csak bekapcsolom a TV-t és kikeresem az egyik hírcsatornát. 40 másodpercen belül garantáltan belebotlok valami olyasmibe, amihez viszonyítva az én "boldogtalanságom" említésre sem méltó. Minden csak viszonyítás kérdése. A legszélsőségesebb példa erre, ami most beugrott a gyerekkorom. Maga a boldogság számomra az volt akkoriban, ha mondjuk egy nap - tévedésből - nem vertek össze a szüleim. Nagyon ritkán volt részem ilyen "boldogságokban" ezért is becsülöm meg most minden percét. Sokszor megmosolygom azokat az embereket, akik abban látják a boldogságot, hogy pusztítsanak. Örömet okoz számukra - sőt, olykor orgazmust - annak ténye és lehetősége, hogy másokkal kegyetlenkedhetnek. Sőt, olykor magukkal is - gondolok itt a bagósokra, akiket ugye elvből nem tartok nem csak normálisnak, de még csak embernek sem. S nem azért mert engem ez tesz boldoggá, hanem azért mert az szomorít el, hogy az Ő boldogságuk a saját elpusztításukból fakad...

" A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság."

(Buddha)

Hiszem azt egyébként, hogy az igazi boldogság megéléséhez igazi és kíméletlen fájdalmakon át vezet az út. Burokban nevelt emberek sosem lesznek képesek olyan mélységű és intenzitású boldogság érzetet átélni, mint azok, akik az életük szinte minden pillanatáért megdolgoztak, megküzdöttek. Ezért is írtam, hogy ahány ember, annyi fajta boldogság. Az egyiknek a Barátok közt napi epizódja jelent boldogságot, a másiknak egy új cipő, nekem a párom illata. A mostani kapcsolatom szinte minden tekintetben egyedi és új. Elég sok mindent megéltem már, de bizonyos dolgokat még nekem is tanulnom kell Vele kapcsolatban. Abban is biztos vagyok, hogy nem lenne ennyire erős ez a kötődés, ha mi sem mentünk volna keresztül pár poklon. Amit nagyon szerencsésnek tartok, hogy ezen a kapcsolatunk elején mentünk át s nem pedig egyfajta kegyelemdöfése lett valami tönkretett félholt kapcsolatnak. Így megedzette a viszonyunkat, úgy megölte volna. A párkapcsolatokon belüli boldogság egyébként - szerintem - a leghalandóbb dolog. Olyan, mint egy kis gyerek (de bizarr ez a hasonlat) akit sosem szabad egy pillanatra sem magára hagyni. Folyamatosan figyelni kell rá, vigyázni kell rá, táplálni és rendszeresen bizonyítani ezek meglétét. Sokan kérdezik tőlem, hogy de ők megtettek mindent mégse elégedett a párja, akkor mit tegyen?! A boldogság más és más dolgokat jelent. Lehet, hogy ami számomra boldogságot okoz, az számára annyira alap dolog, hogy eszébe sem jut...és fordítva. Ezért - s ezt a saját példámból tudom - néha olyan dolgokat kell megtennünk, amiről nekünk eszünkbe se jutna, hogy ez a másiknak tetszhet. De meg kell tennünk, ha egyszer Ő ettől lesz boldog és ez az ára a mosolyának. Vonatkozik ez a konyhára ugyan úgy, mint a hálószobára. Mondok ezekre is két példát. Életem legmeghatározóbb születésnapi meglepetése és vacsorája a párom családjához fűződik. Én, nagyon szeretem a birkapörköltet. Nagyon! Jászsági gyerek vagyok és Karcagon születtem. Na, most a gyengébbek kedvéért: Karcag az nem az idióta gyorsulási versenyekről híres! Karcag a birkafőző fesztiváljáról híres! Karcag a birkapörköltek Mekkája! Én pedig szeretem a birkapörköltet. Szeretem, de - ezt is kevesen tudják - a fővárosban nem lehet birkapörköltet kapni! Úgy értem: Egyetlen étteremben sem! Nincs birkapörkölt az étlapjukon! Felhívtam legalább 33-at, amikor már úgy 9 éve nem ettem, de egyiknél se volt és nem is tervezték. Külön, emiatt nem akartam Karcagig utazni, úgy gondoltam, azért ez "csak egy pörkölt" hol máshol lenne, mint a fővárosban?! Azt hittem több fajta is lesz majd...tudjátok Update1-es verzió, meg külön vegetáriánusoknak, meg külön a Palo-soknak, stb. Hát, nem. Egy rohadt étterem sincs, ahol birkapörköltet szolgálnának fel. Az ismerőseim körében is, amikor érdeklődtem, jöttek a "fújj, dehogy...hát, azon van ilyen faggyú vagy micsoda!"...pedig mondtam, hogy minden hozzávalót megveszek, csak készítsék el, de nem. Azon a bizonyos Novemberi estén azonban úgy került birkapörkölt elém abban a Kalocsai házban, hogy még csak nem is ismertek azok, akiktől kaptam. Mindezt úgy, hogy előtte nem óbégattam ennyit a birkapörkölt hiányomról a páromnak, mint ahogy most itt nektek, csak egyszer talán megemlítettem egy beszélgetésben olyan érintőlegesen. Még a leges legelején. Nem is volt egy kiemelt téma ráadásul. El lehet képzelni milyen erejű meglepetés ért engem akkor. Katartikus élmény volt. A meghatottságnak nincs is még olyan kifejezése, amilyen szinteken akkor átéltem ezt az érzést. Életemben először: Igazi boldogságot kezdtem érezni! S nem az étel okozta, hanem a figyelmesség! Istenem, elértem én is hát, eddig: Fontos lehetek valakinek! Valaki figyelt rám! Örömet akart nekem okozni! Nem csak úgy véletlenül bekövetkezett és "na, most már mindegy" verzióban, hanem igaziból, tudatosan, azért, hogy örömet okozzon nekem. Máig beleborzongok az élménybe, ha eszembe jut... A másik ilyen példa - s talán nem harapja át emiatt a gigámat majd - a hálószobából való. Hiszek abban, hogy egy párkapcsolatot a tűz, ami életben tartja. A feleknek kutya kötelességük maximálisan azon dolgozni, hogy a párjuk azt az embert lássa bennük, akár 10 év múlva is, akit megismert, akiben beleszeretett. Ez pedig azzal jár, hogy a Férfinek akár minden nap, minden reggelén el kell csábítania a Nőt. Nem bírom a "kifogott halat, nem kell etetni”életfelfogással gondolkozó idiótákat. Akkor bezzeg vérig sértődnek, ha megcsalják őket. Na, mindegy... Szóval, sosem szoktam ezt megspórolni és engem sosem zavar, ha küzdenem kell azért az értékért, ami már "az enyém" bizonyos értelemben. Vonatkozik ez a testiségekre is. Mielőtt megismertem a mostani páromat - s ezt most jó kevesen fogják elhinni nekem, pedig igaz - úgy éltem a párkapcsolataimban, mint valami bio vibrátor. Komolyan mondom, sokszor már direkt azért nem akartam járni az adott partnerrel, mert nem akarom, hogy ellustuljon és az egész szexuális életünk unalomba fulladjon. Gyakran következett be ilyesmi ugyanis. S most jöhetnék - szerénytelenül - az igazsággal, hogy már "nem volt erejük" a folytatáshoz miután megkapták az orgazmusaikat, de hát, az ég szerelmére: Ha nekem van és számomra fontos az öröme annak, akit szeretek...neki miért nem az enyém? Akkor ez miért nem kölcsönös?! Nagyon hamar meg lehet ezt unni. A legdurvább az, amikor tulajdonképpen azt a Nőt kapod, meg akit csak akarsz, de már az agyadra megy a sok szexuális analfabéta. Olyan volt, mintha tényleg meleg lettem volna. Volt egy halom nőm és egyiket jobban untam, mint a másikat. Pont ezért volt egy halommal. Nem volt bennük tűz, nem volt fantáziájuk, s kreativitással meg köszönőviszonyban sem voltak. S tudjátok miért?! Díva - szindrómának neveztem el ezt. Amikor a Nő aaaanyira el van szállva magától (leginkább a szépségétől), hogy úgy hiszi: Ő egyszerűen nem szorul szexuális intelligenciára. Nem tudjátok, hogy mennyi ilyen van...rengeteg! Kifejezetten fogékonyak erre az ismert emberek. Pláne azok, akik a szépségükről ismertek (Lásd egy régebbi írásomat e kapcsán: Az orgazmus íze.). A tipikus: "Így nézek ki! Látod, nagy kegyesen megkaphatsz most! Na, élvezzél szépen el pusztán a látványomtól meg a jóságomtól..." felfogás. Ezektől annyira elegem lett, hogy amikor megismertem a mostani páromat, már nem csak a boldogságról mondtam le, de a jó szexről és egyáltalán a Nőkről. Úgy gondoltam, hogy magányos remeteként fogom leélni az életem hátralévő részét és úgy állok bosszút az a nőkön, hogy írok egy csomó "Romana" meg Tiffany" típusú erotikus regényt (emlékeztek?) és jól elárasztom velük a világot! Azonban egy Novemberi napon belépett az életembe a mostani párom, így nagy szerencsétekre a szexarmageddonomat elhalasztottam. :) Mit ne mondjak, elég meghatározó élmény volt egy olyan Nő közelsége, akire mindig is vágytam. Mind mentálisan, mind szexuálisan. Mint, hogy ha a sorsom az egész gyerekkoromért így próbálna kompenzálni: "Oké, félholtra vertek a szüleid naponta, de cserébe itt van Neked álmaid Nője! Akiről mindig is álmodtál! Tessék: Szeresd!" - más magyarázata ennek nem nagyon lehet. Szexuálisan olyan élményekben lett részem hirtelen, amik létezéséről sem hallottam eddig. Elképesztő volt komolyan. Részleteket nem írok, de legyen elég annyi, hogy szó szerint is megtapasztaltam, milyen, amikor valami "eszméletlenül" jó tud lenni. ;) Mindebben azonban nem csak az aktusok magas minősége az, ami meghatározó számomra, hanem a folyamatos léte. Az, hogy nem esik a színvonal és harmonikussá teszi az egészet a kölcsönösség. Kicsit korán kezdtem - 13 évesen - a szexuális életet, de csak mostanra értem meg arra, hogy fel is legyek képes fogni, hogy a szex amúgy lehet jó is. 35 éves vagyok, szóval azt hiszem elég hosszú volt az út ahhoz, hogy végre nekem is juthasson némi boldogság. S itt most nem csak a testiségről van szó. Itt most globálisan értem a boldogságot. S bár a Biblia szerint, az édenkertben elkövetett bűn miatt, a világ romlandóság alá van vetve (Mózes 3:17-18), ezért e világi létben a hiánytalanság, a hibátlanság állapota nem érhető el. Például ha a világi oldalról nézzük, ahogy nincs abszolút egészséges, úgy nem lehetséges abszolút boldog ember sem. A mindennapi szóhasználatban azonban a boldogság csupán a gondoktól és bajoktól mentes életet, a hiánytalanság és hibátlanság állapotát jelenti.